
A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt egy sofőrrel szemben, aki elaludt a volánnál és emiatt a balesetben utasa életét vesztette.
A vád szerint a román állampolgárságú sofőr – a vádlott - 2024. január 6-án reggel az M5-ös autópályán Szeged irányába borús, esős időjárási viszonyok között, a megengedett 80 km/h helyett 100-110 km/h sebességgel közlekedett személyautójával és a hozzá kapcsolt utánfutóval. Haladása során fáradtsága miatt elaludt a volánnál, ezért a járműszerelvénnyel letért a bal oldali útpadkára. Ott a szalagkorlátnak ütközve a járművet jobbra kormányozta, aminek következtében árokba sodródott és felborult.
A baleset következtében a személyautó jobb hátsó ülésén utazó, biztonsági övet használó utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítást követően életét vesztette. További három utasa – akik közül ketten nem használtak biztonsági övet – súlyos, életveszélyes, míg a sofőr nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.
Amennyiben az utasok biztonsági övet használtak volna, az életveszélyes állapotot előidéző sérülések jó eséllyel elkerülhetők lettek volna.
A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint járművet az vezethet, aki a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van.
Az ügyészség a sofőrt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
A csatolt rendőrségi szemlefotókon a baleset helyszíne és a felborult járműszerelvény látható.
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség
- 2026-04-09 09:36hiros.hu
- 2026-04-08 15:28hiros.hu
- 2026-04-07 14:25hiros.hu
- 2026-04-06 09:30hiros.hu
- 2026-04-05 08:26hiros.hu
- 2026-04-04 09:51hiros.hu
- 2026-04-13 13:37hiros.hu
- 2026-04-12 20:11hiros.hu
- 2026-04-01 14:00:50hiros.hu
- 2026-04-01 10:36:29hiros.hu
- 2026-03-31 20:05:02hiros.hu
- 2026-03-29 20:42:29hiros.hu
- 2026-03-29 09:35:08hiros.hu
- 2026-03-29 09:13:40hiros.hu
- 2026-03-27 16:34:24hiros.hu
- 2026-03-25 11:33:56hiros.hu
- 2026-03-24 09:42:00hiros.hu
- 2026-03-23 13:39:54hiros.hu
- 2026-03-21 14:43:48hiros.hu
- 2026-03-20 08:26:24hiros.hu
- 2026-03-19 13:05:43hiros.hu
- 2026-03-19 09:45:12hiros.hu

