
Egy terápiás kutyus vendégeskedett szerda délelőtt a Wojtyla Barátság Központban. A népkonyhára járó szegényeknek különleges élményben lehetett részük: az udvaron szemügyre vehették, miként reagál különféle szituációkra egy vizsgázott kutya.
Nem először látogattak terápiás kutyák az Egressy utcába, ahol ismét nagy örömmel fogadták – ezúttal – Szabó Patai Tünde habilitációs kutyakiképző-felvezetőt és kedves négylábú munkatársát, Tosit.
A bemutató során kiderült, nagyjából két évnyi kemény munka szükséges ahhoz, hogy a kutyusok terápiás vizsgát tehessenek. A házi kedvencek nagyban hozzájárulnak gazdájuk egészségéhez, megfelelő kedélyállapotához.
Dr. Juharos Ágota radiológus főorvos tette népszerűvé Kecskeméten a kutyás terápiát. Orvosi hivatása mellett tanfolyamokat szervez, kuratóriumi titkárként koordinálja és összefogja az általa létrehozott Kutyával Egy Mosolyért Alapítványt.
Számtalan óvodában, iskolában ismerik és örömmel fogadják képzett önkénteseiket. A kórházban betegeket látogatnak, rendszeresen részt vesznek gyermekrendezvényeken.
Tudományos kutatások igazolják ugyanis, hogy a kutyusok – kellő neveléssel – nagy szolgálatot tehetnek úgy a betegeknek, mint az egészséges embereknek – gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt. Jelenlétük ugyanis nyugtató, lélekemelő; összességében gyógyító hatással vannak környezetükre.
Fotók: Mátyus István
- 2025-07-07 15:20hiros.hu
- 2025-07-07 14:25hiros.hu
- 2025-07-07 14:19hiros.hu
- 2025-07-06 15:23hiros.hu
- 2025-07-06 15:20hiros.hu
- 2025-07-06 13:35hiros.hu
- 2025-07-07 17:30hiros.hu
- 2025-07-07 15:20hiros.hu
- 2025-07-06 13:17:35hiros.hu
- 2025-07-06 09:49:20hiros.hu
- 2025-07-06 09:37:00hiros.hu
- 2025-07-05 10:15:00hiros.hu
- 2025-07-05 10:08:57hiros.hu
- 2025-07-05 08:00:00hiros.hu
- 2025-07-05 07:42:58hiros.hu
- 2025-07-04 23:26:37hiros.hu
- 2025-07-04 20:27:41hiros.hu
- 2025-07-04 19:40:00hiros.hu
- 2025-07-04 18:01:10hiros.hu
- 2025-07-04 16:50:00hiros.hu
- 2025-07-04 16:22:12hiros.hu
- 2025-07-04 13:06:53hiros.hu