• 2025.05.23. csütörtökDezső
  • EUR 403USD 355
Kecskemét időjárás
Lezajlott a jubileumi Tavaszköszöntő vetélkedő döntője - Mutatjuk a nyerteseket
2025-04-21 13:35

A Kiskunsági Nemzeti Park ötvenéves évfordulója alkalmából idén rendhagyó módon szerveztük meg a népszerű Tavaszköszöntő természetismereti vetélkedőt. A versenyre ezúttal is háromfős csapatok jelentkezését vártuk három korosztályban (3-4. osztály, 5-6. osztály és 7-8. osztály), viszont a döntőbe jutott versenyzők a települési besorolások alapján három különböző tájegységben mérték össze tudásukat április 15-én.

A csapatok először az írásbeli fordulóban versenyeztek, ahol megismerkedhettek a Kiskunsági Nemzeti Park természeti értékeivel. Majd a korosztályonként legtöbb pontot szerző három-három csapat a tájegységi döntők helyszínein mérhette össze tudását. A gyakorlatias vetélkedő során nem csak az írásbeli fordulókon megszerzett ismeretek felelevenítésére volt szükség, hanem a résztvevőknek elő kellett venniük a kreativitásukat és a megfigyelőképességüket is.

Amíg a zsűri a pontszámok összesítését végezte, addig a csapatok előadták egymásnak az írásbali fordulóra készített kreatív feladatot.

Gratulálunk minden résztvevőnek és köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját!

3-4. évfolyam

1. helyezett: \"Zöldfülűek\" csapat, Corvin Mátyás Általános Iskola (Kecskemét)

2. helyezett: \"Sziki-trió\" csapat, Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola (Jászszentlászló)

3. helyezett: \"Cinkék\" csapat, Bajai Eötvös József Általános Iskola (Baja)

5-6. évfolyam

1. helyezett: \"Mikológus Manók\" csapat, Kiskunhalasi Reformárus Kollégium Szilády Áron Gimnázium és Kollégium (Kiskunhalas)

2. helyezett: \"Csirkefalatok\" csapat, ÜFCS Község Ált.Isk. és AMI Csólyospálosi Tagintézménye (Csólyospálos)

3. helyezett: \"Kolon-tavi fülemülesitkék\" csapat, Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola (Izsák)

7-8. évfolyam

1. helyezett: \"Bara brigád\" csapat, Bácskai Általános Iskola (Katymár)

2. helyezett: \"Jászkunok\" csapat, Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola (Jászszentlászló)

3. helyezett: \"Gyurgyalagok\" csapat, Fazekas Mihály Általános Iskola (Kiskunhalas)

3-4. évfolyam

1. helyezett: \"HanNoLa\" csapat, Petőfi Sándor Általános Iskola (Szabadszállás)

5-6. évfolyam

1. helyezett: \"Szikvirág\" csapat, Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola Arany János Általános Iskolája (Dömsöd)

2. helyezett: \"5g fiúk\" csapat, Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola (Kunszentmiklós)

3. helyezett: \"Rétkincsei\" csapat, Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola (Kunszentmiklós)

7-8. évfolyam

1. helyezett: \"Kiskun srácok\" csapat, Szent Margit Katolikus Általános Iskola (Kunadacs)

2. helyezett: \"Konok kunok\" csapat, Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola (Kunszentmiklós)

3. helyezett: \"Sóballák\" csapat, Tassi Földváry Gábor Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Tass)

3-4. évfolyam

1. helyezett: \"Szarvasok\" csapat, Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola ás AMI (Lakitelek)

2. helyezett: \"Üllési VIPerák\" csapat, ÜFCSKÁI és AMI Fontos Sándor Tagintézménye

3. helyezett: \"A természet csodái\" csapat, ÜFCSKÁI és AMI Fontos Sándor Tagintézménye

5-6. évfolyam

1. helyezett: \"Tavasz Tündérek\" csapat, Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola (Kiskunfélegyháza)

2. helyezett: \"Jóbarátok\" csapat, Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és AM (Lakitelek)

3. helyezett: \"Evolúciós elitek\" csapat, Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola,Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola (Tiszakécske)

7-8. évfolyam

1. helyezett: \"Gyurgyalagok\" csapat, Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola (Petőfiszállás)

2. helyezett: \"Csajszibarackok\" csapat, Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és AM (Lakitelek)

3. helyezett: \"Szőkemarhák\" csapat, Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és AM (Lakitelek)

forrás: Kiskunsági Nemzeti Park

Régebbi cikkek a Közélet rovatban...