• 2025.07.07. csütörtökAppolónia
  • EUR 399USD 340
Kecskemét időjárás
Gondűző, könnyed nyáresti muzsikával ért véget a Nyitott Városháza programsorozat
2025-06-11 12:44

A „Nyitott Városháza” címmel meghirdetett egyhetes összművészeti fesztivál – amelyet a patinás épület 2023. évi felújítását követően immár harmadízben tartottak meg – kedd este a Díszudvarban „Kis éji zené”-vel zárult. A formabontó hangverseny résztvevői különleges zenei élményben részesültek: a megszokottnál közelebbről látták és hallották a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar vonósait, akik Juhász Ágnes koncertmester vezetésével és szólójával többek között Mozart Egy kis éji zenéjét, Gustav Holst Szent Pál-szvitjét és Brahms 5. magyar táncát szólaltatták meg.

A Nyitott Városháza programsorozat utolsó rendezvénye szokatlan módon kezdődött. A „tündérpalota” névvel is illetett épület hangulatos udvarán gyülekező zeneszeretők egy része rövid ideig észre se vette, hogy a tágra nyitott második emeleti ablakokból zene szűrődik ki: a Kis éji zene, Mozart talán legismertebb és legnépszerűbb művének első taktusai. Pár másodperc elteltével azután a gyönyörű muzsika összemosódott a nézők tapsával, amely a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar vonósait köszöntötte, akik elfoglalták a helyüket a csodás tér közepére kihelyezett székeken. A markáns, jókedvű, fanfárszerű dallam visszatérését pedig az együttes már átvette az emeleti hangszóróktól, az első tétel folytatását „élőben” hallhatták a jelenlévők, akik ezúttal a zenészekkel nemcsak szemben, hanem őket szinte körülölelve ültek.

A formabontó koncertkezdés után az est házigazdája, Gyenes-Barta Gabriella köszöntötte a szervezők nevében a megjelenteket, majd kedves, jóízű szavakkal mutatta be a közreműködőket és konferálta be az elhangzó zeneműveket. „Valószínűleg mindenkinek ismerős volt az első darab, Wolfgang Amadeus Mozart Kis éji zene szerenádjának első tétele. Reméljük, élvezték a kis akusztikai játékot, amit ez a nagyszerű koncerthelyszín tett lehetővé. Ahogy a színpad helye és elrendezése is kissé rendhagyó. Így olyan szögből, oldalakról láthatják és figyelhetik meg a zenészeket, amire a hagyományos színpad nem ad lehetőséget.”

Ezt követően előbb a Mozart-mű folytatása csendült fel, majd Gustav Holst Szent Pál-szvitjét szólaltatta meg Juhász Ágnes koncertmester irányításával a vonószenekar. Az angol zeneszerző 1906-tól a londoni Szent Pál leányiskola zenetanáraként működött. Szvitje az intézmény zenekara számára készült. Holst eredetileg fúvós szólamokkal is kiegészítette a partitúrát – „hogy mindenkinek jusson benne tennivaló” – jegyezte meg tréfásan a komponista –, ám a mű végül vonószenekari formában jelent meg és vált népszerűvé. A négytételes, rendkívül dallamos, a szó legnemesebb értelmében vett szórakoztató kompozíciót lendületesen, a karaktereket pontosan visszaadva játszották a kecskeméti szimfonikusok, megérdemelten arattak nagy sikert.

Az est folytatásában lírai percek következtek. Jules Massenet Thais című operájából a Meditáció egy nagyon ismert és kedvelt hegedűszólam, amely a darab II. felvonásában hangzik el. Ez a zenei részlet a főszereplő Thais belső vívódásait fejezi ki ének helyett hegedűre és zenekarra írva. A mű a hegedűművészek repertoárjának slágerdarabja, a kedd esti hangverseny szólistája, Juhász Ágnes érett játékában is érezhető volt mindez, látható örömmel szólaltatta meg.

A különleges koncert magyaros dallamokkal ért véget. Bartók Béla Gyermekeknek című sorozatának legszebb alkotásaiból egy másik híres magyar zeneszerző, Weiner Leó készített vonószenekari átiratokat, amelyekből egy rövid válogatás hangzott el. A zárószám pedig Johannes Brahms: 5. magyar tánca volt. A koncerttermekben gyakran műsorra tűzött, mondhatni „agyonjátszott” darabot a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar vonósai ízlésesen, hatásvadász túlzásoktól mentesen adták elő, méltán ünnepelte őket hosszasan a közönség. A zajos vastapsot az együttes ráadásszámmal, a Pizzicato-polkával köszönte meg.

Régebbi cikkek a Közélet rovatban...