
Március 3-án ünnepeltük a Vadvilág Világnapját, amelynek idén az a célja, hogy felhívja a figyelmet a gyógy- és aromanövények szerepére az emberi egészség, a kulturális örökség, a helyi megélhetés és az emberi jóllét biztosításában. Hazánkban is számos fajt gyűjtenek, és mintegy 30 ezer hektáron termelik is. A népi gyógyászatban betöltött kiemelkedő szerepének köszönhetően például az alföldi kamillavirágzat 2015 óta Hungarikum.
Az idei rendezvény bemutatja e fajok sokféleségét, tudományra gyakorolt hatásukat, valamint felhívja a figyelmet az élőhelyek elvesztése, a túlhasznosítás és az éghajlatváltozás által egyre növekvő nyomásra is. A gyógy- és aromanövények elengedhetetlenek mind az emberi egészség, mind az ökológiai egyensúly szempontjából. Különös jelentőséggel bírnak a fejlődő országokban, ahol a lakosság 70–95 százaléka alapellátásban a hagyományos gyógymódokra támaszkodik és számos gyógyszer közvetlen vagy közvetett hatóanyaga. A gyógyászati célú felhasználás mellett kozmetikai, élelmiszer- és luxuscikkiparban történő alkalmazásuk, a talaj stabilizálása, a biológiai sokféleség növelése és a beporzók, például a méhek, lepkék számára alapvető táplálékforrások biztosítása által kiemelkedően fontos ökoszisztéma-szolgáltatást is nyújtanak.
A gyógynövényeket mint genetikai erőforrást és a velük kapcsolatos hagyományos tudást számos területen használják a mezőgazdaságban, az orvostudományban és a természetvédelemben, és e haszon megosztása közvetlenül támogatja a Kunming-Montreal Globális Biodiverzitási Keretrendszer (KMGBF) több céljának elérését is. Minden ötödik ember támaszkodik élelmiszer- és jövedelemforrásként vadon termő növényekre, algákra és gombákra, így globális kereskedelmük igen jelentős. Csak a gyógynövény alapú táplálékkiegészítők és gyógyszerek európai piaca becslések szerint évi 7,4 milliárd dollár.
Világszerte körülbelül 50 000–70 000 gyógy- és aromanövényt termesztenek, viszont több mint 20 százalékuk a kipusztulás szélén áll. A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) függelékeiben körülbelül 1500 ilyen növény szerepel, melyek közül majdnem 800 faj, köztük az amerikai ginzeng vagy a hazánkban is előforduló hóvirág a CITES II. függelékében található. Több fajt, például az indiai törpebogáncsot, a gyűjtés a kipusztulás szélére sodort. E faj mára a CITES I. függelékének legszigorúbb védelmét élvezi, és a vadon gyűjtött növényekkel folytatott nemzetközi kereskedelem tilos.
Az agrártárcának mint a CITES Igazgatási Hatóságának feladata, hogy a vadon élő állatokkal és növényekkel folytatott nemzetközi kereskedelem jogszerű, nyomon követhető és fenntartható legyen, és ne veszélyeztesse fennmaradásukat.
- 2026-04-16 08:39hiros.hu
- 2026-04-16 06:56hiros.hu
- 2026-04-15 23:46hiros.hu
- 2026-04-15 18:01hiros.hu
- 2026-04-15 17:17hiros.hu
- 2026-04-15 16:08hiros.hu
- 2026-04-16 12:48hiros.hu
- 2026-04-16 09:04hiros.hu
- 2026-04-15 12:12:17hiros.hu
- 2026-04-15 10:06:00hiros.hu
- 2026-04-15 09:31:38hiros.hu
- 2026-04-15 07:05:42hiros.hu
- 2026-04-14 20:52:51hiros.hu
- 2026-04-14 19:20:18hiros.hu
- 2026-04-14 16:47:17hiros.hu
- 2026-04-14 15:31:42hiros.hu
- 2026-04-14 14:49:22hiros.hu
- 2026-04-14 14:31:16hiros.hu
- 2026-04-14 08:18:34hiros.hu
- 2026-04-13 19:10:00hiros.hu
- 2026-04-13 18:00:00hiros.hu
- 2026-04-13 17:10:01hiros.hu

