
A Magyar Sport Napját 2000 óta ünnepeljük május 6-án. Ebből az alkalomból Kecskeméten is a nagysikerű tavalyi rendezvény után ismét megrendezték a Magyar Sport Napját, ma délután. A nap mottója: CélDay- Mozdulj Együtt Magadért volt.
Közös bemelegítéssel vette kezdetét a Magyar Sport Napja a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémián. Az eredeti tervek szerint a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban lett volna megtartva az esemény, de a rossz idő miatt átkerült az akadémiára.
A bemelegítés után elkezdődtek a sportágbemutatók, ahol ki lehetett próbálni 14 sportágat. A Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. szervezésében több mint 20 aktív ponton próbálhatták ki magukat a családok különböző sportágakban.
A mai nap mottója CélDay - Mozdulj Együtt Magadért volt, fontos volt ugyanis számukra, hogy ne csak a gyerekek, hanem a szülők is kipróbáljanak különböző sportágakat. A rendezvényen exatlon pályák, Hunyadi próba, darts, íjászkodás, lézerlövés, szablyavívás is várta az érdeklődőket többek között.
A rendezvény sztárvendége pedig Kádár L. Gellért, a Hunyadi sorozat főszereplője volt, akivel közös fotókat is készíthettek az érdeklődők.
A mai napon az aktív pontokon való részvételért pontokat is gyűjthettek a sportolni vágyók, amelyek után nyereményt is sorsoltak a szervezők. Az esemény 19 órakor Mihályfi Luca koncertjével zárult.
A Magyar Sport Napja rendezvény célja, hogy minél több embert, sportolókat és családtagjaikat is mozgásra ösztönözzék. A kecskeméti Magyar Sport Napja rendezvényről holnap számolunk be bővebben.
- 2026-04-14 06:53hiros.hu
- 2026-04-13 11:18hiros.hu
- 2026-04-11 20:59hiros.hu
- 2026-04-11 20:04hiros.hu
- 2026-04-09 14:38hiros.hu
- 2026-04-08 08:27hiros.hu
- 2026-04-15 07:01hiros.hu
- 2026-04-14 08:33hiros.hu
- 2026-04-07 09:19:00hiros.hu
- 2026-04-05 20:25:10hiros.hu
- 2026-04-05 12:05:00hiros.hu
- 2026-04-04 20:01:07hiros.hu
- 2026-04-03 15:56:07hiros.hu
- 2026-04-03 09:01:00hiros.hu
- 2026-04-02 16:52:14hiros.hu
- 2026-04-01 10:35:41hiros.hu
- 2026-03-31 08:50:00hiros.hu
- 2026-03-31 06:56:19hiros.hu
- 2026-03-30 19:06:02hiros.hu
- 2026-03-30 18:56:35hiros.hu
- 2026-03-29 15:46:00hiros.hu
- 2026-03-28 10:11:00hiros.hu

