
30 csapat vett részt ma a Mozdulj! Probojáczné Túri Éva emlékére című sportvetélkedőn a Messzi István Sportcsarnokban. Az rendezvényt a Kecskeméti Nyugdíjas Szövetség szervezte.
A pénteki rendezvényen Gyalainé Nagy Éva, a Kecskeméti Nyugdíjas Szövetség sportfelelőse köszöntötte a vendégeket, majd Kispál Balázs a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője nyitotta meg a versenyt, amelyen Probojáczné Túri Évára emlékeztek. Probojáczné Túri Éva pedagógus, a Damjanich János Általános Iskola igazgatója volt. Emellett aktív közéleti munkát vállalt, 1994-től három cikluson át önkormányzati képviselőként, valamint az oktatási bizottság tagjaként a kecskeméti iskolák és Rendőrfalu fejlődését segítette. Nyugdíjasként is aktív volt, hiszen napi rendszerességgel tartott tornaórákat több száz kortársának. Az Európa Jövője Egyesület alapító tagja, és a Kecskeméti Nyugdíjas Szövetség alelnöke volt. 2023-ban hunyt el, azóta a „Mozdulj” programot az ő emlékének szentelik.
A mai délelőtt a Kecskeméti Atlétika és Rugby Club versenyzőinek bemutatóját követően a klubok által kiállított 30, nyolcfős csapat, három ügyességi feladatot hajtott végre, majd eredményhirdetéssel zárult a program. Első helyen a Túri Éva Nyugdíjas Tornacsoport, második helyen a Nyugdíjas Könyvbarátok Klubja, harmadik helyen pedig a Széchenyivárosi Klub végzett. A rendezvényen a Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda munkatársai ingyenesen végeztek állapotfelmérést és egészségügyi szűréseket.
- 2026-04-14 06:53hiros.hu
- 2026-04-13 11:18hiros.hu
- 2026-04-11 20:59hiros.hu
- 2026-04-11 20:04hiros.hu
- 2026-04-09 14:38hiros.hu
- 2026-04-08 08:27hiros.hu
- 2026-04-15 07:01hiros.hu
- 2026-04-14 08:33hiros.hu
- 2026-04-07 09:19:00hiros.hu
- 2026-04-05 20:25:10hiros.hu
- 2026-04-05 12:05:00hiros.hu
- 2026-04-04 20:01:07hiros.hu
- 2026-04-03 15:56:07hiros.hu
- 2026-04-03 09:01:00hiros.hu
- 2026-04-02 16:52:14hiros.hu
- 2026-04-01 10:35:41hiros.hu
- 2026-03-31 08:50:00hiros.hu
- 2026-03-31 06:56:19hiros.hu
- 2026-03-30 19:06:02hiros.hu
- 2026-03-30 18:56:35hiros.hu
- 2026-03-29 15:46:00hiros.hu
- 2026-03-28 10:11:00hiros.hu

