Deutsch Tamás, Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke és dr. Salacz László országgyűlési képviselő volt a Kecskeméti Televízió Közélet podcast műsorának stúdióvendége, akikkel Kozák Polett a Kecskeméti Médiacentrum ügyvezető főszerkesztője beszélgetett. Az interjúban sport- és európai uniós kérdések, valamint Kecskemét és térségének fejlődésére vonatkozó témák kerültek terítékre.
„Kecskemét a magyar sport egyik fellegvára” – hangsúlyozta Deutsch Tamás a Kecskeméti Televízió Közélet Podcast műsorának stúdióbeszélgetése során. A Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke Ivkovicné Béres Tímea, a szervezet alelnökének meghívására érkezett városunkba, ahol a SOSZ elnökségi ülését is megtartották. Deutsch Tamás 2015 óta vezeti a szervezetet. Akkor még csupán 89 sportegyesület volt a tagja, mára ez a szám már meghaladta az 1200-at. Az Országgyűlés ezért 2025. január elsejétől úgy döntött, hogy a SOSZ hivatalosan is sportköztestületként működik. Deutsch Tamás szerint a kecskeméti utánpótlás nevelés országos szinten is kiemelkedő.
Az eredmények értékét tovább növeli, hogy a 2025/26-os tanév már a Sportoló Nemzet Program része lesz, amelynek célja, hogy a sport természetes módon váljon a gyermekek mindennapjainak részévé.
De nem csak országos, hanem helyi kérdések is napirenden voltak a stúdióban. Salacz László szerint Kecskemét fejlődésének alapja a béke és a biztonság, amelyet csak a regnáló magyar kormány tud garantálni. Úgy fogalmazott: elhárították azokat a veszélyeket és megteremtették azt a hátteret, amely lehetővé teszi a város fejlődését.
A beszélgetésben szó esett európai uniós ügyekről is, köztük Magyar Péter mentelmi jogának kérdéséről. A teljes podcast itt látható.
- 2025-11-10 06:29hiros.hu
- 2025-11-09 19:47hiros.hu
- 2025-11-08 21:49hiros.hu
- 2025-11-08 21:38hiros.hu
- 2025-11-08 16:35hiros.hu
- 2025-11-06 10:11hiros.hu
- 2025-11-13 20:50hiros.hu
- 2025-11-13 12:33hiros.hu
- 2025-11-05 20:54:39hiros.hu
- 2025-11-05 11:32:00hiros.hu
- 2025-11-03 21:58:44hiros.hu
- 2025-11-03 12:03:30hiros.hu
- 2025-11-03 06:23:09hiros.hu
- 2025-11-01 22:28:00hiros.hu
- 2025-11-01 20:58:00hiros.hu
- 2025-10-31 17:18:00hiros.hu
- 2025-10-30 15:48:17hiros.hu
- 2025-10-30 07:17:59hiros.hu
- 2025-10-28 19:47:10hiros.hu
- 2025-10-27 12:06:48hiros.hu
- 2025-10-27 10:46:33hiros.hu
- 2025-10-27 08:23:18hiros.hu

