\"Miért éppen Kanada?\" címmel szervezett üzleti találkozót és konzultációt a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Kanada Nagykövetségével a kanadai piac iránt érdeklődő és az ott már jelen lévő, de üzleti kapcsolatait bővíteni kívánó vállalkozásoknak.
27 vármegyei vállalkozás képviselője vett részt ma délután a "Miért éppen Kanada?" című kanadai-magyar üzleti fórumon. Az üzleti találkozó célja, hogy segítse a magyar, ezen belül a vármegyei vállalkozásokat. Gaál József, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte a résztvevő vállalkozások képviselőit és a szakmai előadókat. Az elnök elmondta nagyon fontos a különböző országokkal való kapcsolatok kialakítása és erősítése.
Kanada Nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, Francis Uy tartott elsőként előadást, melyből többek között kiderült, hogy Kanada a 15. legnagyobb befektető Magyarországon, ahogy az is, hogy virágzik a kereskedelmi kapcsolat a két ország között.
Hozzátette: egy friss statisztika alapján a kanadai export stagnál, míg a magyar export egyre jobban növekszik. Elsősorban olyan városokat keresnek fel hazánkban, ahol a kereskedelem jelentős, ilyen Kecskeméten is keresik az együttműködési lehetőségeket. A mai találkozón a kanadai-magyar kereskedelmi kapcsolatokról, az EU és Kanada közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodásról, a CETA-ról, valamint a nagykövetség kereskedelmi tanácsosának küldetésről és feladatairól konzultáltak, tanultak a szakemberek.
- 2025-03-19 15:40hiros.hu
- 2025-03-19 11:33hiros.hu
- 2025-03-19 11:07hiros.hu
- 2025-03-19 07:58hiros.hu
- 2025-03-18 19:25hiros.hu
- 2025-03-18 19:06hiros.hu
- 2025-03-19 16:08hiros.hu
- 2025-03-19 15:47hiros.hu
- 2025-03-18 15:19:38hiros.hu
- 2025-03-18 15:19:09hiros.hu
- 2025-03-18 15:14:36hiros.hu
- 2025-03-18 14:53:53hiros.hu
- 2025-03-18 14:24:04hiros.hu
- 2025-03-18 06:57:14hiros.hu
- 2025-03-17 21:02:56hiros.hu
- 2025-03-17 19:07:00hiros.hu
- 2025-03-17 17:10:00hiros.hu
- 2025-03-17 11:34:18hiros.hu
- 2025-03-17 11:21:49hiros.hu
- 2025-03-16 15:37:00hiros.hu
- 2025-03-16 13:42:51hiros.hu
- 2025-03-16 13:22:51hiros.hu