![](/article_pics/2024-04/0000016615.jpg)
Idén sem maradtak szárazon a lányok, asszonyok a Tűzön-Vízen Át Egyesület közösségének tagjai közül. Miklóstelepen várták a legényeket, akik zenés felvezetéssel érkeztek vödrökkel, kannákkal felszerelkezve.
A húsvéti locsolkodás hagyománya a pogány időkig nyúlik vissza. Őseink úgy tartották, hogy a víznek tisztító és megújító ereje van, így a tavaszi rítus során az ifjú, hajadon nőket a víz erejével tisztították meg. Később, a kereszténység felkarolta ezt az ünnepet, és saját szimbolikát társított hozzá.
A keresztény legendák szerint a húsvéti locsolkodás hagyománya Krisztus feltámadásához köthető, ugyanis a Jézus sírját őrző katonák a megváltó feltámadását hirdető asszonyokat vízzel öntötték le, hogy elhallgattassák őket.
Az idők folyamán ez a népszokás sokat szelídült. Eleinte ugyanis a szokás szerint a legszebb ruhájukba öltözött fiatal hölgyeket az itatóvályúba, a tóba vagy a folyóba dobták, majd ez vödrös locsolkodásra változott.
Napjainkra, főként a nagyobb városokban, szinte teljesen kikopott ez a szokás, vagy csak jelképesen, kölnivel frissítik fel a hölgyeket az urak, amiért piros tojást kapnak cserébe.
A Tűzön-Vízen Át Egyesület baráti közössége azonban évről-évre ápolja ezt a szép hagyományt. A lányok, asszonyok hímes tojást festenek, süteménnyel, kaláccsal, sok-sok finomsággal várják a fiús csapatot.
Egyetlen lány sem maradt szárazon a Tűzön-Vízen Át Egyesület hagyományos locsolkodásán húsvét hétfőjén.????????????????????
A legények idén is zenés felvezetéssel érkeztek a miklóstelepi lányos házhoz, ahol verssel köszöntötték a népviseletbe öltözött hölgyeket. Ezután ki vödörből, ki kannából, más szódásszifonnal öntözte meg a lányokat, akik festett tojással, virágokkal ajándékozták meg a locsolókat. A nyárias időben szinte nem is volt szükség az átöltözésre, olyan gyorsan megszáradtak a hímzett blúzok és a rakott szoknyák. A locsolkodás után idén sem maradhatott el a tánc, délutánig ropták a párok a Tűzon-Vízen Át Egyesület tradicionális húsvéti ünnepségén.
- 2024-07-26 péntek 12:08hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 10:32hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 10:09hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 09:13hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 07:47hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 07:40hiros.hu
- 2024-07-26 péntek 17:29hiros.hu
- 2024-07-26 péntek 14:42hiros.hu
- 2024-07-24 22:07:50hiros.hu
- 2024-07-24 21:41:17hiros.hu
- 2024-07-24 10:11:00hiros.hu
- 2024-07-23 17:50:00hiros.hu
- 2024-07-23 15:48:00hiros.hu
- 2024-07-23 12:11:32hiros.hu
- 2024-07-23 11:45:49hiros.hu
- 2024-07-23 09:37:21hiros.hu
- 2024-07-23 07:39:06hiros.hu
- 2024-07-22 19:32:09hiros.hu
- 2024-07-22 15:47:00hiros.hu
- 2024-07-22 11:34:00hiros.hu
- 2024-07-22 10:01:07hiros.hu
- 2024-07-22 08:02:55hiros.hu