Gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1+1 százalékát. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétette azon civil szervezetek adószámát, valamint a vallási közösségek és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre érvényes felajánlás tehető.
Idén is mindenki szabadon rendelkezhet befizetett adója 1+1 százalékáról. Az egyik 1 százalék felajánlható egy civil szervezetnek, további 1 százalék pedig valamely vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak.
A rendelkezőnyilatkozat akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a benyújtható a NAV-hoz a „23EGYSZA” lapon május 21-éig. Az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás), a NAV webes kitöltő programjában lehet.
A vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak tett felajánlások érvényben maradnak. Ez azt jelenti, hogy a korábban tett, formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezettek számára viszont - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.
2024. január 1-jétől nem vehető figyelembe a technikai számra tett, formailag megfelelő nyilatkozat akkor sem, ha a magánszemély az adóévet követő év május 20-áig – a 2024-es rendelkezési évben 2024. május 21-ig – nem nyújtott be személyijövedelemadó-bevallást vagy a benyújtott bevallása alapján nem keletkezett adóköteles, összevonás alá eső jövedelme.
Az adózók az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozaton jelezhetik, hogy a nevüket és elérhetőségüket a megjelölt civil kedvezményezettel közölheti a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.
Az szja-bevallási tervezet elfogadásáról, kiegészítéséről, valamint az 1+1%-os rendelkezésről a NAV honlapján lépésről lépésre tájékoztató és videó is elérhető.
- 2024-07-26 péntek 12:08hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 10:32hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 10:09hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 09:13hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 07:47hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 07:40hiros.hu
- 2024-07-26 péntek 17:29hiros.hu
- 2024-07-26 péntek 14:42hiros.hu
- 2024-07-24 22:07:50hiros.hu
- 2024-07-24 21:41:17hiros.hu
- 2024-07-24 10:11:00hiros.hu
- 2024-07-23 17:50:00hiros.hu
- 2024-07-23 15:48:00hiros.hu
- 2024-07-23 12:11:32hiros.hu
- 2024-07-23 11:45:49hiros.hu
- 2024-07-23 09:37:21hiros.hu
- 2024-07-23 07:39:06hiros.hu
- 2024-07-22 19:32:09hiros.hu
- 2024-07-22 15:47:00hiros.hu
- 2024-07-22 11:34:00hiros.hu
- 2024-07-22 10:01:07hiros.hu
- 2024-07-22 08:02:55hiros.hu