Hat és fél százalékkal csökkent az első évfolyamot megkezdő gyermekek létszáma – tudtuk meg a Kecskeméti Tankerületi Központtól. Bár a demográfiai adatok szerint kevesebb a gyermeklétszám, az egyházi és alternatív iskolák többszörös túljelentkezésről számoltak be.
Idén 831-en iratkoztak be az állami iskolákba. Töretlen népszerűségnek örvendenek azok az intézmények, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra, a matematika, természettudományos tárgyak, idegen nyelv, sport, ének-zene és a művészetek területén – adott tájékoztatást a Kecskeméti Tankerületi Központ.
Az egyházi iskolák a gyermeklétszám csökkenés ellenére többszörös túljelentkezésről számoltak be. A szülők körében a legnépszerűbb tagozat a kéttannyelvű, a matematika és a sport. Legtöbben efelé orientálják a gyermeküket.
A híradót követő Kiemelő magazinunk első részében körképet adunk a kecskeméti állami iskolák, valamint az egyházi iskolák beiratkozási eredményeiről. Beszámolnak arról, hogy vajon miért lehetnek ilyen népszerűek a szülők körében. A csütörtöki Kiemelőben pedig bemutatjuk a Mercedes-Benz Schule illetve a Waldorf Általános Iskola beiratkozási mutatóit.
- 2024-07-26 péntek 12:08hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 10:32hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 10:09hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 09:13hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 07:47hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 07:40hiros.hu
- 2024-07-26 péntek 17:29hiros.hu
- 2024-07-26 péntek 14:42hiros.hu
- 2024-07-24 22:07:50hiros.hu
- 2024-07-24 21:41:17hiros.hu
- 2024-07-24 10:11:00hiros.hu
- 2024-07-23 17:50:00hiros.hu
- 2024-07-23 15:48:00hiros.hu
- 2024-07-23 12:11:32hiros.hu
- 2024-07-23 11:45:49hiros.hu
- 2024-07-23 09:37:21hiros.hu
- 2024-07-23 07:39:06hiros.hu
- 2024-07-22 19:32:09hiros.hu
- 2024-07-22 15:47:00hiros.hu
- 2024-07-22 11:34:00hiros.hu
- 2024-07-22 10:01:07hiros.hu
- 2024-07-22 08:02:55hiros.hu