![](/article_pics/2024-05/0000016969.jpg)
Színes pünkösdi műsort adtak elő péntek délután Kecskemét Főterén a Református Általános Iskola diákjai és a Hírös Néptánc Tanoda növendékei. A Covid alatt abbamaradt szokás ezzel újjáéledt városunkban.
Színes pünkösdi műsort láthattak az érdeklődők péntek délután Kecskemét Főterén a Református Általános Iskola diákjai és a Hírös Néptánc Tanoda növendékei, valamint Gulyás László vándormuzsikus előadásában. Az egybegyűlteket Engert Jakabné alpolgármester, a társszervező Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke köszöntötte, majd Tóth Attila, a Kecskeméti Református Általános Iskola igazgatója mondott rövid köszöntőt.
Mint felidézte, iskolájukban évtizedes hagyomány, hogy a kisdiákok pünkösdölő műsorral készülnek, és most örömükre szolgál, hogy ezt a város szélesebb közönségével is megoszthatják. A Refi diákjai mellett a Hírös Néptánc Tanoda táncosai is megmutatták tudásukat.
A gyerekműsor és a néptánc után pünkösdhöz kapcsolódó népi játékokat mutattak be a kicsik Gulyás László szellemes vezetésével. Természetesen nem maradt el a pünkösdi király és királyné választás sem.
A Jóisten kegyes volt a pünkösdölőkhöz, a napsütés mellett olykor csöpörgő eső nem zavarta a műsort, a technika ördöge sem fogott ki rajtuk, mint ahogyan a körúton éppen akkor elvonuló rockkamionok sem voltak zavaróak, sőt inkább azt érezte az ember, hogy pezseg az élet Kecskeméten.
- 2024-07-26 péntek 12:08hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 10:32hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 10:09hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 09:13hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 07:47hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 07:40hiros.hu
- 2024-07-26 péntek 17:29hiros.hu
- 2024-07-26 péntek 14:42hiros.hu
- 2024-07-24 22:07:50hiros.hu
- 2024-07-24 21:41:17hiros.hu
- 2024-07-24 10:11:00hiros.hu
- 2024-07-23 17:50:00hiros.hu
- 2024-07-23 15:48:00hiros.hu
- 2024-07-23 12:11:32hiros.hu
- 2024-07-23 11:45:49hiros.hu
- 2024-07-23 09:37:21hiros.hu
- 2024-07-23 07:39:06hiros.hu
- 2024-07-22 19:32:09hiros.hu
- 2024-07-22 15:47:00hiros.hu
- 2024-07-22 11:34:00hiros.hu
- 2024-07-22 10:01:07hiros.hu
- 2024-07-22 08:02:55hiros.hu