
A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében ismét lesz jótékonysági Hírös Vacsora a Szent István téren. A rendezvény bevétele ezúttal is a szakképzésben résztvevő, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatását célozza. Mutatjuk a részleteket:
Vacsorázzunk együtt, segítsük közösen a szakképzésben résztvevő, szociálisan hátrányos helyzetű tanulókat a 2024. augusztus 22-én, csütörtökön, 16. alkalommal megrendezésre kerülő JÓTÉKONYSÁGI VACSORÁN, amelyre szeretettel várjuk Önöket a Kecskeméti Csárda csapatával közösen Kecskemét központjába!
Helyszín: Kecskemét, Szent István tér,
(a Városháza, a Nagytemplom és a régi Tűzoltóság által körülölelt terület)
ahol 17.30, illetve 19.00 órára várjuk vendégeinket az alábbi menüválasztékkal:
A menü: Zúzapörkölt májjal bolondítva, galuskával
B menü: Fokhagymás konfitált kacsacomb és baconbe göngyölt jércemell csíkok, meggyes-szilvás párolt lila káposztával és póréhagymás-zelleres burgonyapürével, pecsenyelével
A menü egy pohár fröccsöt vagy ásványvizet is magában foglal.
A jegyelővételnél az alábbi (Jegyigénylés) linken szíveskedjenek jelezni, melyik menüt és időpontot választják!
EARLY BIRD JEGYEKET JÚLIUS 31-IG VÁLTHATNAK 5.000 FORINTÉRT.
A jegyek ára augusztus 01-től 5.500 forint, amelyet augusztus 16-ig tudnak elővételben vásárolni.
JEGYIGÉNYLÉS
Idén is biztosítunk lehetőséget támogatói jegyek vásárlására. Azok, akik személyesen nem tudnak részt venni a rendezvényen, 2.500 Ft értékű támogató jeggyel tudják segíteni a rendezvény célját.
20 vacsorajegy elővételi megváltása esetén +1 menüt térítésmentesen adunk ajándékba, és minden támogatónak az alábbi megjelenési lehetőségeket biztosítjuk:
- a rendezvény helyszínén molinó, roll up elhelyezése,
- a vacsoraasztalon lévő támogatói táblákon a vállalkozás nevének feltüntetése,
- a kamara weboldalán és közösségi felületein a támogatók megnevezése,
- a rendezvényről szóló médiamegjelenésekben a támogatók közzététele.
A vacsorajegyeket a kamara ügyfélszolgálatán tudják átvenni. (Kecskemét, Árpád krt. 4.)
További információ Tóth Anitától a 76/501-508-as telefonszámon kérhető.
- 2025-07-07 15:20hiros.hu
- 2025-07-07 14:25hiros.hu
- 2025-07-07 14:19hiros.hu
- 2025-07-06 15:23hiros.hu
- 2025-07-06 15:20hiros.hu
- 2025-07-06 13:35hiros.hu
- 2025-07-07 17:30hiros.hu
- 2025-07-07 15:20hiros.hu
- 2025-07-06 13:17:35hiros.hu
- 2025-07-06 09:49:20hiros.hu
- 2025-07-06 09:37:00hiros.hu
- 2025-07-05 10:15:00hiros.hu
- 2025-07-05 10:08:57hiros.hu
- 2025-07-05 08:00:00hiros.hu
- 2025-07-05 07:42:58hiros.hu
- 2025-07-04 23:26:37hiros.hu
- 2025-07-04 20:27:41hiros.hu
- 2025-07-04 19:40:00hiros.hu
- 2025-07-04 18:01:10hiros.hu
- 2025-07-04 16:50:00hiros.hu
- 2025-07-04 16:22:12hiros.hu
- 2025-07-04 13:06:53hiros.hu