
Augusztus 15-ig várja az alkotók, színházi társulatok jelentkezését a Déryné Program Országjárás alprogramja.
A Kárpát-medence területéről mindazon előadóművészeti szervezetek és művészeti társulások jelentkezését várják, amelyek szívesen vállalkoznak arra, hogy előadásaikat a székhelyükön kívül, Magyarország kisebb településein is eljátsszák - olvasható a Déryné Program MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Mint írják, az előadások bekerüléséről a Déryné Program szakmai bizottsága dönt, a legfontosabb kritérium a produkció színházszakmai minősége és könnyű utaztathatósága. Továbbá előnyt élveznek a magyar szerzők művei, azon belül is a klasszikusok, valamint ifjúsági témával foglalkozó jelentkezések - áll a közleményben.
Kiemelik: a Déryné Program összetett módon kíván támogatást nyújtani a színházi szakma eddig perifériára szorult területein. A minőségi színházi produkciók széleskörű utaztatásával és anyagi hozzájárulásával, a kultúrához való hozzáférés pénzügyi és földrajzi akadályait hivatott leküzdeni - fogalmaznak.
Az Országjárás alprogram egyszerre támogatja az alkotókat a már kész produkciók megvásárlásával, a befogadó intézményeket az előadások jelképes összegért történő kiközvetítésével, valamint a nézőket, mivel az előadások ingyenesen vagy maximálisan 200 forintos regisztrációs jegy megvásárlásával tekinthetők meg - emelik ki.
- 2025-04-24 14:37hiros.hu
- 2025-04-24 13:48hiros.hu
- 2025-04-24 11:30hiros.hu
- 2025-04-24 09:25hiros.hu
- 2025-04-23 21:27hiros.hu
- 2025-04-23 19:32hiros.hu
- 2025-04-24 20:31hiros.hu
- 2025-04-24 18:36hiros.hu
- 2025-04-23 19:06:00hiros.hu
- 2025-04-23 15:28:49hiros.hu
- 2025-04-23 14:42:11hiros.hu
- 2025-04-23 14:32:51hiros.hu
- 2025-04-23 11:30:02hiros.hu
- 2025-04-23 08:25:21hiros.hu
- 2025-04-22 19:39:11hiros.hu
- 2025-04-22 18:22:39hiros.hu
- 2025-04-22 14:35:56hiros.hu
- 2025-04-22 11:29:04hiros.hu
- 2025-04-22 09:43:36hiros.hu
- 2025-04-21 20:04:00hiros.hu
- 2025-04-21 13:36:48hiros.hu
- 2025-04-21 13:35:00hiros.hu