
Elfelejtett hőseink egyikét, a Puma század legsikeresebb vadászpilótáját, a második világháborús hős, vitéz Szentgyörgyi Dezső történeteit eleveníti fel a Láthatatlan ellenség című képregény, mely nemrég látott napvilágot. Pozsgay Gyula, a szerző, Szentgyörgyi Dezső, a kötet főszereplőjének fia, valamint dr. B. Stenge Csaba hadtörténész mutatták be a külföldön is nagy sikert aratott képregénysorozat 3. epizódját ma délelőtt a kecskeméti reptéren. Az eseményen beszédet mondott Bán János kultúráért felelős alpolgármester.
Hatalmas adósságunk van, ami azokat az elfelejtett magyar hősöket illeti, akiket a fiatalság már nem ismer, de a szívünkben élnek – mondta beszédében Bán János kultúráért felelős alpolgármester a vitéz Szentgyörgyi Dezső vadászpilótáról készült képregény reptéren megrendezett bemutatóján hétfőn. Ezek a hősök a hazáért küzdöttek, büszkék lehetünk rájuk – emelte ki. Bán János különösen fontosnak tartja azt, hogy egy fiatalokhoz közel álló, népszerű műfaj által ismerheti meg a mostani generáció a múlt történeteit. Bízik ennek mozgóképes folytatásában. Pozsgay Gyula 3. kötetével Szentgyörgyi Dezső szakmai és emberi kvalitásait eleveníti meg, emléket állítva ezzel a Puma század legeredményesebb vadászpilótájának.
Az eseményen vitéz Szentgyörgyi Dezső fiának közreműködésével, dr. B. Stenge Csaba hadtörténész szakmai részvételével a szerző részletes, interaktív bemutatót tartott az egybegyűlteknek az alkotómunka folyamatait sorra véve. Amellett, hogy nagyapja gyorsbombázó pilóta volt, azt is megtudhattuk, hogy egy francia kiadó kérte föl a képregény megírására, ami rendkívülinek számít, és hogy a francia bemutatón kígyóztak a sorok a kötet idei megjelenésekor. A Láthatatlan ellenség című kötet a sorozat 3. darabja.
Érdekesség, hogy Pozsgay Gyula a 2. világháborús hőst szintén pilóta fia mozdulatai, arckifejezései alapján formálta meg, aki pedig számos emlék őrzője. Legfontosabb jellemvonásként apja sportszerűségét emelte ki, aki a több száz sikeres bevetés mellett is megőrizte korrektségét, emberségét. Fia egy háborús történetet idézett föl, melyben egy amerikai vadászgép került apja mellé.
A rendhagyó helyszínen a bemutató után lehetőség volt a könyv megvásárlására és dedikáltatására is.
- 2025-11-13 18:34hiros.hu
- 2025-11-13 18:31hiros.hu
- 2025-11-13 17:27hiros.hu
- 2025-11-13 16:31hiros.hu
- 2025-11-13 15:22hiros.hu
- 2025-11-13 14:22hiros.hu
- 2025-11-13 20:13hiros.hu
- 2025-11-13 18:54hiros.hu
- 2025-11-13 13:18:48hiros.hu
- 2025-11-13 12:58:00hiros.hu
- 2025-11-13 11:13:06hiros.hu
- 2025-11-12 20:14:49hiros.hu
- 2025-11-12 18:52:16hiros.hu
- 2025-11-12 18:37:00hiros.hu
- 2025-11-12 17:41:00hiros.hu
- 2025-11-12 16:25:44hiros.hu
- 2025-11-12 14:18:00hiros.hu
- 2025-11-12 14:01:00hiros.hu
- 2025-11-12 13:27:25hiros.hu
- 2025-11-12 11:21:00hiros.hu
- 2025-11-12 10:27:15hiros.hu
- 2025-11-12 10:01:00hiros.hu

