Három személy vehette át kedden a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület díjait. Az elismerésben részesültek között volt idén dr, Szabó Ildikó a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda főigazgatója, valamint a szervezett két tagja Dobákné Rádi Melinda, és dr. Zsolczai Sándorné Szabó Edit.
Átadták a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület díjait tegnap délután a Lechner Kávéházban. Engert Jakabné beszédében először összefoglalta a 2024-es évet. Mint mondta, minden hagyományteremtő programot meg tudtak szervezni, kezdve a Mózeskosár körbejár eseménnyel a sütisütő versenyen át a Házasság Hetéig. A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke azt is elmondta, hogy ki kaphatja a szervezet díját.
Az alpolgármester hangsúlyozta azt is, hogy a díjazottak a mindennapi életükkel, tevékenységükkel, munkájukkal teszik a dolgukat, de valamivel többet, mint általában. A rendezvényen Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is köszöntötte a résztvevőket.
A városvezető megköszönte a résztvevőknek, hogy mindig kedvességgel és szeretettel fordulnak egymáshoz és ő hozzá is. Idén hárman vehették át a díjat: Dr. Szabó Ildikó, a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda főigazgatója, kutatóra, Dobákné Rádi Melinda, az egyesület tagja, valamint dr. Zsolczai Sándorné Szabó Edit, az egyesület alapító tagja.
- 2024-12-20 18:48hiros.hu
- 2024-12-20 18:25hiros.hu
- 2024-12-20 15:19hiros.hu
- 2024-12-20 14:30hiros.hu
- 2024-12-20 09:50hiros.hu
- 2024-12-20 07:20hiros.hu
- 2024-12-21 12:37hiros.hu
- 2024-12-20 21:00hiros.hu
- 2024-12-19 21:25:00hiros.hu
- 2024-12-19 20:01:00hiros.hu
- 2024-12-19 14:37:05hiros.hu
- 2024-12-19 13:28:51hiros.hu
- 2024-12-19 07:27:43hiros.hu
- 2024-12-18 15:36:37hiros.hu
- 2024-12-18 15:16:26hiros.hu
- 2024-12-18 15:11:00hiros.hu
- 2024-12-18 13:23:16hiros.hu
- 2024-12-18 10:37:17hiros.hu
- 2024-12-18 09:21:54hiros.hu
- 2024-12-17 20:36:38hiros.hu
- 2024-12-17 20:10:00hiros.hu
- 2024-12-17 18:20:00hiros.hu