Hamarosan két új modell gyártása is megkezdődik a bővülő kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban. Ennek megfelelően a márka az elmúlt évek legnagyobb toborzási aktivitását indította el: jelenleg is több száz új állás érhető el a karrieroldalukon. De mégis milyen itt dolgozni? Erről Enikőt, a gyár egyik szakemberét kérdeztük.
Mióta dolgozol a gyárban?
Hét éve. Az iskolapadból az első utam ide vezetett, ahol gyakornokként kezdtem, és azóta is büszke vagyok arra, hogy itt dolgozhatok. Több területen is volt lehetőségem kipróbálni magam, nagyon odafigyelnek a fejlődésünkre.
Mit jelent neked a Mercedes-Benz Gyárban dolgozni?
Magas presztízzsel bír számomra, hogy itt dolgozhatok. Az ismerőseim rendszeresen érdeklődnek a nálunk nyitott pozíciók iránt, és mindig meglepődnek azon, hogy mennyi juttatás jár nekünk a Mercedes-Benz Gyárban.
A lehetőségek is rendkívül változatosak: megbecsülik a szaktudást és a tapasztalatot, és mindig van hová fejlődni. Ha úgy érzed, hogy már kiteljesedtél egy munkakörben, új pozíciók nyílnak, amelyekre jelentkezhetsz. Itt természetes, hogy támogatják a továbbképzéseket és a tréningeken való részvételt.
Miből érzed a vállalat megbecsülését?
A cég nemcsak kiemelkedő anyagi megbecsüléssel, hanem figyelemmel és támogatással is elismeri a munkánkat.
A magas alapbér mellett számos juttatásban részesülünk: ilyenek például az eredményrészesedés, a vakáció juttatás, a jelenléti bónusz, a 13. havi juttatás vagy a bejárás támogatása. Sokan élünk a sportkártya nyújtotta ingyenes edzések igénybevételével, az uszoda használatának lehetőségével, valamint a gyár számos szerződött partnere által kínált kedvezményes vásárlási és szabadidő eltöltési lehetőségekkel.
Szerintem az is a megbecsülés egyik jele, hogy magas minőségű, csúcstechnológiás eszközökkel dolgozhatunk. Folyamatosan odafigyelnek arra, hogy minden munkafolyamatot a legnagyobb biztonságban és a lehető legkényelmesebben lehessen végezni. Az én feladatköröm például kifejezetten arra fókuszál, hogy minden munkavégzési szakasz a lehető legergonomikusabb legyen.
És végül, ami a mindennapokban talán a legmeghatározóbb tényező: milyen a csapat?
Egy nagyon összetartó közösség tagja vagyok. Rendszeresen járok csapatépítőkre, vacsorákra, és a kollégáimmal, valamint a vezetőimmel is szoktunk beszélgetni - nem csak szakmai, hanem az irodai léten kívüli témákról is. Az elmúlt években több szoros barátságot kötöttem itt.
Élj a megbecsülésünkkel és csatlakozz Enikőhöz a csapatunkban!
- 2026-01-19 19:23hiros.hu
- 2026-01-19 18:04hiros.hu
- 2026-01-19 17:20hiros.hu
- 2026-01-19 15:25hiros.hu
- 2026-01-19 14:50hiros.hu
- 2026-01-19 13:28hiros.hu
- 2026-01-19 20:34hiros.hu
- 2026-01-19 20:03hiros.hu
- 2026-01-19 11:12:06hiros.hu
- 2026-01-19 10:20:00hiros.hu
- 2026-01-19 10:10:13hiros.hu
- 2026-01-19 08:38:49hiros.hu
- 2026-01-18 19:47:00hiros.hu
- 2026-01-18 12:34:42hiros.hu
- 2026-01-18 08:06:59hiros.hu
- 2026-01-18 07:31:00hiros.hu
- 2026-01-17 18:41:00hiros.hu
- 2026-01-17 16:26:26hiros.hu
- 2026-01-17 15:14:26hiros.hu
- 2026-01-17 13:23:53hiros.hu
- 2026-01-17 10:40:00hiros.hu
- 2026-01-17 10:30:27hiros.hu

