
Helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék másodfokú tanácsa a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) volt alelnöke letartóztatásának meghosszabbításáról szóló elsőfokú döntést, így a kényszerintézkedés jogerősen december 25-éig hatályban marad - közölte a törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult eljárásban a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség október 19-én indítványozta Bús Balázs letartóztatásának meghosszabbítását, míg a védő a kényszerintézkedés megszüntetését, illetve enyhítését kérte.
A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája első fokon október 22-én megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja, valamint a kényszerintézkedés különös okai változatlanul fennállnak, ezért a gyanúsított jelenlétének biztosítása és a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében elrendelte a letartóztatás meghosszabbítását.
A másodfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék a védelmi fellebbezést elbírálva megalapozottnak találta az elsőfokú határozatot, és helybenhagyta azt. A döntés ezzel véglegessé vált.
A megalapozott gyanú szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a hatáskörét túllépve, a törvényi előírások megszegésével 1079 támogatási kérelemről döntött, és ezzel több mint 17 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott.
Az ügyben a Kecskeméti Járásbíróság júniusban rendelte el Bús Balázs - Óbuda korábbi fideszes polgármester -, Ughy Attila korábbi kollégiumi elnök és Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Támogatéskezelő főigazgatójának letartóztatását.
Szeptemberben ugyancsak letartóztatták egy dokumentumfilmes támogatás körüli költségvetési csalás miatt Fásyné Gurzó Máriát és társát - akiket azóta bűnügyi felügyelet alá helyeztek -, október 1-jén pedig Hankó Balázs volt minisztert és Varga-Bajusz Veronika korábbi államtitkárt.
Forrás: MTI
- 2026-11-06 13:43hiros.hu
- 2026-11-06 12:08hiros.hu
- 2026-11-06 11:05hiros.hu
- 2026-11-06 10:57hiros.hu
- 2026-11-06 10:07hiros.hu
- 2026-11-06 22:03hiros.hu
- 2026-11-06 20:38hiros.hu
- 2026-11-05 20:11:50hiros.hu
- 2026-11-05 19:58:32hiros.hu
- 2026-11-05 19:02:57hiros.hu
- 2026-11-05 16:23:19hiros.hu
- 2026-11-05 14:24:06hiros.hu
- 2026-11-05 13:10:49hiros.hu
- 2026-11-05 13:05:29hiros.hu
- 2026-11-05 10:18:03hiros.hu
- 2026-11-05 10:04:09hiros.hu
- 2026-11-05 09:08:48hiros.hu
- 2026-11-04 20:51:31hiros.hu
- 2026-11-04 17:09:23hiros.hu
- 2026-11-04 13:51:52hiros.hu
- 2026-11-04 11:56:51hiros.hu
- 2026-11-04 06:54:41hiros.hu

