![](/article_pics/2024-03/0000016610.jpg)
Míg a serdülők a szezon legerősebb kötöttfogású nemzetközi versenyén Dorogon, addig a kisebbek a szintén igen erősre sikeredett gádorosi Nyuszi Kupán küzdöttek a Kecskeméti Sportiskola birkózói közül.
Dorogon összesen 8 ország képviseltette magát a hagyományosan megrendezett Fekete Gyémánt Kupán, ahol a Kesi birkózói közül Simon Zsombor a rendkívül erős mezőnyben, szlovák, litván és magyar ellenfeleit legyőzve, csak a későbbi győztes lengyel birkózótól vereséget szenvedve végül bronzérmet szerzett. Ezzel Zsombi tovább erősítette pozícióját a serdülő válogatottban, illetve értékes tapasztalatokat is szerzett a három hét múlva esedékes kolozsvári nemzetközi verseny előtt, ahol először öltheti magára a címeres mezt!
"Pár kilométerrel" odébb, Gádoroson is kitettek magukért kis birkózóink a szintén hagyományosnak mondható Nyuszi Kupán, ahol összesen 12 fővel mérlegeltünk és az alábbi eredmények születtek: Ölvödi Netta és Busch Bence aranyérmet-, Takács Armand ezüstérmet-, Gyulai Marcell, László Szabolcs, Vincze Balázs, Szász Máté,Lencsés Dávid, Czimbalmos Ádám bronzérmet nyertek, míg Nyírő Dominik és Vincze Zoltán ötödikek lettek.
Felkészítők: Horváth Gábor, Horváth András, Gödény Róbert, Dajka Zsolt és Ignácz Zoltán.
- 2024-07-23 kedd 19:57hiros.hu
- 2024-07-23 kedd 18:45hiros.hu
- 2024-07-23 kedd 10:30hiros.hu
- 2024-07-22 hétfő 13:17hiros.hu
- 2024-07-21 vasárnap 10:19hiros.hu
- 2024-07-17 szerda 20:15hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 19:21hiros.hu
- 2024-07-24 szerda 16:43hiros.hu
- 2024-07-17 17:15:00hiros.hu
- 2024-07-16 09:06:25hiros.hu
- 2024-07-15 14:13:30hiros.hu
- 2024-07-14 08:25:00hiros.hu
- 2024-07-11 16:17:58hiros.hu
- 2024-07-10 15:08:01hiros.hu
- 2024-07-08 10:11:53hiros.hu
- 2024-07-08 09:15:30hiros.hu
- 2024-07-04 16:26:41hiros.hu
- 2024-07-02 12:32:00hiros.hu
- 2024-07-01 09:26:20hiros.hu
- 2024-06-29 14:27:37hiros.hu
- 2024-06-28 19:44:00hiros.hu
- 2024-06-24 09:57:49hiros.hu