Békéscsabára látogatott vasárnap a Kecskeméti NKSE, hogy megmérkőzzön a helyi klub U21-es gárdájával az NB II. felsőházi rájátszásában. A találkozót a hírös városiak a kiváló második félidei teljesítménynek köszönhetően négy góllal megnyerték (24-28).
Mindkét csapat vereséggel kezdte a felsőházat, így a pontszerzés céljával léptek pályára a felek. A találkozót a sérülés miatt több kulcsemberét is nélkülöző Kecskemét kissé megilletődötten kezdte, a Békéscsaba U21 pillanatok alatt 3-0-s előnyre tett szert. Az első vendég-gólt Nagy Enikő az 5. percben szerezte, majd Palotás is betalált. Ekkor az előző meccsen is megtapasztalt kiváló hírös városi védekezés kezdett összeállni, egy majd’ ötperces hazai gólcsendet kihasználva a KNKSE egyre zárkózott. A 10. perctől viszont inkább a támadójáték dominált mindkét oldalon, a hazaiaknál Ádász lőtt egymás után három gólt, míg a hirös városiaknál Megyesi, Palotás és Kollár volt eredményes. Belépve a félidő második felébe, Megyesi újabb góljaival és Czár első találatával ismét egy gólra jött fel a Kecskemét, majd a 25. percben Jámbor-Herceg két gyors találatával először a meccsen már a vendégek vezettek, 12-13. Az előnyt a szünetig növelni is tudta Bíró-Kisjuhász Petra együttese, a félidőre 14-16-os állásnál vonulhattak a csapatok.
A fordulást követően ott folytatta a KNKSE, ahol az első játékrész végén abbahagyta, Megyesi, Jámbor-Herceg és Vuletity találataival az első 7 percet 5-1-re nyerte a Kecskemét, amely ekkor már hattal vezetett, 15-21. A békéscsabaiak viszont nem hagyták magukat, és most ők használták ki azt, hogy a KNKSE a 39. és a 48. perc között nem talált be. Két gólra zárkóztak a hazaiak, viszont ennél többre nem futotta az erejükből. A záró negyedében a meccsnek ismét megrázták magukat a kecskemétiek, Vuletity és Jámbor-Herceg szállították a gólokat, és végül megérdemelten, négy góllal győztek, 24-28.
A Kecskemét a második meccsén megszerezte első győzelmét a felsőházban.
Bíró-Kisjuhász Petra vezetőedző: - Eszméletlen nagy csapatmunka volt a mai. A mérkőzés kezdetén engedtük, hogy meglépjenek a csabai lányok, amit nehezen tudtunk csak ledolgozni. A jó védekezésnek köszönhetően sikerült könnyű gólokat lőnünk, így fordítani tudtunk. Keveset tudtam cserélni, ennek is volt köszönhető a szoros végjáték. Nagyon boldog vagyok, mert a rutinos játékosaim a hátukra tudták venni a csapatot és sikerült idegenben pontokat szereznünk.
Békéscsabai ENKSE U21 – Kecskeméti NKSE 24-28 (14-16)
Női kézilabda NB II. Felsőház, Dél-Kelet, 4. forduló2024. április 07. vasárnap, 17:00Városi Sportcsarnok, BékéscsabaVezette: Juhász, Szilágyi
A KNKSE gólszerzői: Jámbor-Herceg 9, Megyesi 7, Vuletity 4, Palotás 3, Czár 3, Kollár 1, Nagy E. 1.
Kiállítások: 8 perc, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 0/0
Szerző: Jámbor Csaba
- 2024-05-14 kedd 19:42hiros.hu
- 2024-05-13 hétfő 21:54hiros.hu
- 2024-05-12 vasárnap 20:28hiros.hu
- 2024-05-12 vasárnap 12:46hiros.hu
- 2024-05-12 vasárnap 12:11hiros.hu
- 2024-05-09 csütörtök 19:16hiros.hu
- 2024-04-27 szombat 20:17hiros.hu
- 2024-04-21 vasárnap 17:29hiros.hu
- 2024-05-08 20:20:29hiros.hu
- 2024-05-07 07:14:54hiros.hu
- 2024-05-05 20:34:00hiros.hu
- 2024-05-03 07:33:30hiros.hu
- 2024-05-02 13:22:11hiros.hu
- 2024-04-27 16:29:39hiros.hu
- 2024-04-26 16:46:06hiros.hu
- 2024-04-26 10:31:47hiros.hu
- 2024-04-24 11:08:39hiros.hu
- 2024-04-23 16:15:00hiros.hu
- 2024-04-22 07:20:46hiros.hu
- 2024-04-22 07:14:31hiros.hu
- 2024-04-20 20:34:46hiros.hu
- 2024-04-19 14:08:38hiros.hu