A válogatott szünet előtt a Körmend otthonában lépnek pályára Ivkovic Stojan tanítványai.
A két együttes az előző három körben 2-2 győzelmet könyvelhetett el, így hasonló teljestíménnyel a hátuk mögött várhatják a szombati csatát. Az Egis Körmend egy mérkőzéssel többet játszott az alapszakaszban, eddig háromszor nyertek, így a 9. helyet foglalják el, míg a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét közvetlen mögöttük van két sikerrel a 10. pozícióban.
Parázs csatára van kilátás tehát szombaton, ahol a házigazdát a korábbi hírös városi szakember, Forray Gábor irányítja majd.
Ivkovic Stojan szakmai igazgató: - Az előző szezonban háromszor is tudtunk nyerni a Körmend ellen, de ez nem jelent semmit. A Körmend a legutóbbi fordulókban jobb játékot mutatott be, mint mi. Ugyanúgy két sikert könyvelhettek el hozzánk hasonlóan, ám én nem vagyok feltétlenül boldog a mi játékunkkal. Nagyon sokat dolgozunk, javítjuk a hibákat. Mindenki egészségesen várhatja a szombati meccset. Nyilvánvalóan a célunk a győzelem. Szurkolóink támogatására most is számítunk.
Egis Körmend - Duna Aszfalt-DTKH KecskemétTippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 9. forduló2024. november 9. szombat, 18:00 @ Körmend Városi SportcsarnokJátékvezetők: Praksch Péter Árpád, Frányó Péter, dr. Németh Patrik MKOSZ ellenőr: Bognár Tibor
Jegyinformációk a kecskeméti szurkolóknak itt.
Az U21-es meccs 15.00-kor kezdődik.
- 2025-03-16 17:12hiros.hu
- 2025-03-15 20:25hiros.hu
- 2025-03-15 19:39hiros.hu
- 2025-03-14 20:34hiros.hu
- 2025-03-12 21:40hiros.hu
- 2025-03-12 19:03hiros.hu
- 2025-03-19 10:53hiros.hu
- 2025-03-16 19:53hiros.hu
- 2025-03-12 17:28:53hiros.hu
- 2025-03-10 16:43:00hiros.hu
- 2025-03-10 16:28:00hiros.hu
- 2025-03-09 17:27:33hiros.hu
- 2025-03-08 20:23:34hiros.hu
- 2025-03-08 18:39:35hiros.hu
- 2025-03-05 20:25:00hiros.hu
- 2025-03-04 12:22:53hiros.hu
- 2025-03-03 09:30:10hiros.hu
- 2025-03-02 20:48:41hiros.hu
- 2025-03-02 20:39:18hiros.hu
- 2025-03-01 16:20:02hiros.hu
- 2025-02-28 07:01:48hiros.hu
- 2025-02-27 11:59:37hiros.hu