
Újabb győzelmével stabilizálta magát a felsőházi rájátszás élmezőnyében az SG Kecskemét Futsal. Csütörtökön megérdemelten kerekedtek felül 4-1-re az Újpest ellen.
Magas hőfokon kezdtek a csapatok, és már rögtön az első percekben több kisebb-nagyobb sansz is adódott mindkét térfélen. A 3. percben Rutai volt a legközelebb az első gól megszerzéséhez, de csak az oldalhálót találta el. Nem kellett sokat várni már azonban, hiszen hazai labdaszerzés után Kajtár az 5. minutumban bődületes erővel bombázott a léc alá, 1-0. Nem állt le a hírös városi henger, sorra alakultak ki a lehetőségek a kék oroszlánoknál. A 9. percben egy szöglet után Pál lőtt a kígyótérről, a labda pedig a kapuban kötött ki, 2-0. Paprikás volt a hangulat, sok szabálytalanság szabdalta a játékot. 5:27 volt még az első felvonásból, mikor időt kért a hazai stáb. Ezt követően viszont a fővárosi gárda volt veszélyesebb, Nikolicnak kellett többször is bravúrt bemutatni. A félidőhöz közeledve mindkét csapat szerezhetett volna még gólt, de az eredmény nem változott.
Fordulást követően is igen magas volt a tempó, Rutai pedig fordulásból a kapufát forgácsolta szét, a labda viszont nem befelé pattant onnan. Az Újpest sem tétlenkedett. Czerman lövését még ki tudták védekezni a hírös városiak, ám a szöglet után Sipos már betalált, 2-1. Kiegyenlített volt a játék ezután, a következő gólra azonban még várni kellett. Egészen a 30. percig, ekkor Suscsák fordult le védőjéről, majd a lábak között suhant el lövése, 3-1. Hét perccel a vége előtt létszámfölényes taktikára váltott az Újpest. Kiharcolták az ötödik faultot is, így nagyon résen kellett lennie a kecskemétieknek, nehogy tízmétereshez jusson ellenfelük. Teljesen beszorultak a kék oroszlánok, de hősiesen állta a sarat a védelem, valamint a kapus, Nikolic. Egyre többet hibázott a vendég gárda a passzokkal, az idő pedig a hírös városiaknak dolgozott. Jó védekezés után az üres kapura Pál még rúgott egy negyediket, ezzel lezárva végleg a három pont sorsát, 4-1.
Marko Gavrilovic sportigazgató: Örülök a győzelemnek, gratulálok a csapatnak. Egy nagyon technikás és támadószellemű gárdát győztünk le. Ma az volt a legfontosabb, hogy kontrolláljuk a játékot, és ehhez a védekezés volt a kulcs. Jól megoldottuk ezt a feladatot, csak egyszer tudtak betalálni. Az is tovább növeli a siker értékét, hogy rövid idő alatt ez volt a második komoly ütközet, és a fáradtságon is sikerült felülkerekednünk. Hétfőn újabb derbi vár ránk, amolyan kis döntő. Szombathelyre utazunk, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű dolgunk ott sem. Köszönjük a szurkolók támogatását. Ezúttal is sokat segítettek nekünk!
SG Kecskemét Futsal – Újpest FC 4-1 (2-0)Férfi futsal felsőházi rájátszás, 6. forduló2025.04.24., csütörtök 18:30 @ Messzi István Sportcsarnok
Kecskemét gólszerzői: Pál 2, Kajtár, Suscsák.
- 2025-05-21 15:09hiros.hu
- 2025-05-20 08:32hiros.hu
- 2025-05-18 21:54hiros.hu
- 2025-05-18 17:43hiros.hu
- 2025-05-18 10:13hiros.hu
- 2025-05-17 13:17hiros.hu
- 2025-05-23 13:42hiros.hu
- 2025-05-22 07:03hiros.hu
- 2025-05-15 17:16:00hiros.hu
- 2025-05-15 09:56:38hiros.hu
- 2025-05-11 20:15:33hiros.hu
- 2025-05-11 12:55:47hiros.hu
- 2025-05-10 20:52:32hiros.hu
- 2025-05-10 20:36:37hiros.hu
- 2025-05-10 17:14:34hiros.hu
- 2025-05-08 08:58:36hiros.hu
- 2025-05-08 08:42:38hiros.hu
- 2025-05-06 20:14:21hiros.hu
- 2025-05-06 11:31:55hiros.hu
- 2025-05-05 07:14:14hiros.hu
- 2025-05-03 12:07:00hiros.hu
- 2025-05-01 12:57:18hiros.hu