
A Bajai Járási Ügyészség garázdaság és rongálás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki az újévi jótékonysági bálban ittasan bántalmazott egy vendéget, melynek során a következő pofon elől elhajló sértett helyett a mögötte álló nő is kapott az ütésből.
A vád szerint a Baja környéki községben élő férfi – az ügy vádlottja - 2024. január 20-án késő este a helyi művelődési házban szervezett zártkörű jótékonysági bálon ittasan kiment az utcára dohányozni. Többen is kint levegőztek, amikor egyikükkel vitába keveredett. Ezt észlelte a közelben tartózkodó férfi vendég – a sértett – és közéjük állt, hogy a további vitát megakadályozza. A vádlott ekkor adott neki egy pofont, aminek hatására lerepült és összetört a férfi szemüvege. Amikor a garázda ismét lendítésre emelte a kezét, a sértett elhajolt, így az ütés a mögötte álló nőt találta el, akinek a bántalmazás következtében bekékült és bedagadt az arca.
Két hónappal később a vádlott a nyílt utcán olyannyira összevitatkozott a gépkocsival odaérkező, számára ismeretlen férfival – az ügy másik sértettjével -, hogy az autójának jobb első ajtaját megrugdosta. Az autótulajdonos a nyomozás során a kára megtérítése érdekében polgári jogi igényt jelentett be.
A férfi nyilvános rendezvényen illetve nyílt utcán tanúsított erőszakos magatartása alkalmas volt megbotránkozás és riadalom keltésére.
Az ügyészség a férfit kétrendbeli garázdaság mellett rongálás vétségével is vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Ezen kívül azt, hogy a bíróság kötelezze az okozott kár megtérítésére. Az ügyben a Bajai Járásbíróság fog dönteni.
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség
- 2025-07-05 14:29hiros.hu
- 2025-07-04 22:00hiros.hu
- 2025-07-04 17:37hiros.hu
- 2025-07-03 18:05hiros.hu
- 2025-07-01 11:03hiros.hu
- 2025-06-28 21:16hiros.hu
- 2025-07-07 11:46hiros.hu
- 2025-07-07 06:42hiros.hu
- 2025-06-28 12:48:00hiros.hu
- 2025-06-27 09:54:36hiros.hu
- 2025-06-26 13:15:23hiros.hu
- 2025-06-25 10:39:25hiros.hu
- 2025-06-24 08:30:26hiros.hu
- 2025-06-24 07:06:39hiros.hu
- 2025-06-23 19:15:49hiros.hu
- 2025-06-22 16:46:42hiros.hu
- 2025-06-22 10:15:12hiros.hu
- 2025-06-22 07:52:39hiros.hu
- 2025-06-21 19:33:31hiros.hu
- 2025-06-21 16:04:47hiros.hu
- 2025-06-20 14:17:04hiros.hu
- 2025-06-19 20:30:53hiros.hu