
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak az 51 éves férfinek, akivel szemben lőszerrel visszaélés bűntette miatt folytatnak eljárást. Ő lövöldözött egy gépkarabéllyal a Kiskunhalasi Járásbíróság épületében még 2016-ban.
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2024 decemberében Budapesten egy átalakított jugoszláv gépkarabélyt, valamint hozzá tartozó négy darab tárat és fegyvertáskát vásárolt. A házkutatás során a lakóhelyén további 154 darab engedély nélkül tartott éles lőszert, valamint fegyver alkatrészeket találtak. A férfi sem a lőfegyverre, sem a lőszerek tartására nem rendelkezik engedéllyel.
A bíróság a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség indítványára a letartóztatását 1 hónapra elrendelte, mert a bűncselekmény megalapozott gyanúját megállapította, továbbá azt is, hogy egyaránt fennáll a szökés, elrejtőzés, illetve a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának és a bűnismétlésnek a veszélye is. A férfit korábban zaklatás miatt ítélték el, illetve emberölés bűntettének kísérelte és más bűncselekmények miatt folytattak vele szembe eljárást.
Ez utóbbi eljárás azért indult, mert 2016. március 16-án egy hatástalanított fegyverből éles lőfegyverré visszaalakított gépkarabéllyal a Kiskunhalasi Járásbíróság épületében lövöldözött. Ezért vádat emeltek ellene és a bíróság a kényszergyógykezelését rendelte el.
A végzés nem végleges - írta közleményében a Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya.
- 2025-02-06 21:40hiros.hu
- 2025-02-06 10:42hiros.hu
- 2025-02-06 09:40hiros.hu
- 2025-02-05 11:34hiros.hu
- 2025-02-04 15:11hiros.hu
- 2025-02-04 11:51hiros.hu
- 2025-02-07 08:46hiros.hu
- 2025-02-07 08:37hiros.hu
- 2025-02-04 10:39:09hiros.hu
- 2025-02-04 09:23:07hiros.hu
- 2025-02-03 14:43:19hiros.hu
- 2025-02-01 20:03:00hiros.hu
- 2025-01-31 13:32:44hiros.hu
- 2025-01-30 14:32:34hiros.hu
- 2025-01-30 12:43:45hiros.hu
- 2025-01-30 08:33:24hiros.hu
- 2025-01-29 17:21:00hiros.hu
- 2025-01-29 12:05:34hiros.hu
- 2025-01-29 10:20:22hiros.hu
- 2025-01-29 08:38:08hiros.hu
- 2025-01-28 15:46:32hiros.hu
- 2025-01-28 12:58:46hiros.hu