
Az életöröm mindannyiunké - ezzel a címmel nyílt jótékonysági kiállítás Harsányi Zsuzsanna festőművész alkotásaiból március 3-án a budapesti Klebelsberg Kastélyban. A kiállítás egy segélykiáltás, mellyel a művész szeretné felhívni a figyelmet az értelmi sérüléssel élő embertársainkra. A Kecskeméti Szent László Lions Club és a Szent Vitus Alapítvány által szervezett kiállítás egy vándortárlat, melynek első állomása a budapesti. Kecskemétre májusban érkeznek a képek.
A festmények bepillantást engednek hétköznapjaikba, hisz ők ugyanolyanok, mint bárki más, ugyanúgy éreznek, örülnek, szomorúak, élvezik az életet, a társaságot. Ugyanúgy szeretnek beszélgetni, játszani, szórakozni, táncolni, de ugyanúgy komolyan veszik a rájuk bízott feladatokat is. Nyitottak, segítőkészek, őszinték, nagyon tudnak szeretni és nagyon szerethetőek.
A megnyitó teltházas közönsége lélekemelő élménnyel gazdagodott. A vendégeket Koncsik István, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója köszöntötte, majd a Klebelsberg Kastély kulturális igazgatója, Hedry Mária gondolatébresztő szavai következtek.
A kiállítás célját a két szervező, Harsányi Zsuzsanna festőművész mint a Kecskeméti Szent László Lions Club tagja, a Szent Vitus Alapítvány részéről pedig Lukácsi Tamás ismertették. A résztvevők közel 1 órás program keretében megismerkedhettek a Bolyki Balázs-vezette, részben sérüléssel élőkből álló Para-Ra gospel kórus és a Bolyki Balázs és fiai alkotta B4 formáció vidám, a jelenlévőket is magával ragadó, fergeteges műsorával, melyre Miklósa Erika Kossuth-díjas, világhírű operaénekesnő dala tette fel a koronát.
A kiállítást a két segélyszervezet hozta létre azzal a céllal, hogy az országban egy vándortárlat formájában minél több emberhez eljusson az üzenete. Ezért szívesen veszik a megkereséseket is, ha valaki szeretné saját településén bemutatni a kiállítás anyagát.
Kecskemétre a Katona József Könyvtárba május hónapban érkezik a tárlat. A kiállítás célja az elfogadás és a társadalmi kohézió fontosságának erősítése.
A Kecskeméti Szent László Lions Club és a Szent Vitus Alapítvány évtizedek óta azon dolgozik, hogy a sérüléssel élőkön segítsen. Összefogásuk eredménye e vándortárlat első állomása.
A tárlaton kiállított alkotások a www.szentvitus.hu oldalon egy árverésen névlegesen örökbe fogadhatók, a befolyt összeg a két civil szervezet karitatív munkáját támogatja. Az örökbefogadók neve, ha szeretnék, feltüntetésre kerül a vándortárlat folyamán az alkotások alatt.
A támogatások összegét (mely leírható a vállalkozások adóalapjából) a Szent László Lions Club ingyenes szemszűrésekre, hátrányos helyzetűek szemüvegének elkészítésére és értelmi sérüléssel élők számára szervezett programjaira fordítja, míg a Szent Vitus Alapítvány a Nagykőrösön autisták részére létrehozott KRESZ parkba invesztálja.
A két szervezet tevékenysége követhető honlapjaikon:
- 2023-11-30 csütörtök 13:28hiros.hu
- 2023-11-30 csütörtök 13:19hiros.hu
- 2023-11-30 csütörtök 12:37hiros.hu
- 2023-11-30 csütörtök 12:27hiros.hu
- 2023-11-30 csütörtök 11:12hiros.hu
- 2023-11-30 csütörtök 11:05hiros.hu
- 2023-11-29 szerda 20:16hiros.hu
- 2023-11-29 szerda 14:13hiros.hu
- 2023-11-30 10:15:26hiros.hu
- 2023-11-29 18:48:00hiros.hu
- 2023-11-29 17:56:00hiros.hu
- 2023-11-29 17:35:48hiros.hu
- 2023-11-29 17:29:00hiros.hu
- 2023-11-29 16:44:00hiros.hu
- 2023-11-29 16:05:19hiros.hu
- 2023-11-29 15:33:32hiros.hu
- 2023-11-29 15:15:33hiros.hu
- 2023-11-29 14:37:24hiros.hu
- 2023-11-29 14:13:42hiros.hu
- 2023-11-29 14:09:04hiros.hu
- 2023-11-29 12:08:57hiros.hu
- 2023-11-29 08:34:32hiros.hu