Jövő héten kedd este együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz a délkeleti horizonton, majd szorosan összefonódva emelkednek egyre magasabbra, hajnalban pedig az év egyetlen részleges holdfogyatkozása is megfigyelhető lesz.
A látványos bolygóegyüttállást szeptember 17-én 20:00 órától a délkeleti égboltra tekintve lehet megfigyelni, ekkor a Szaturnusz a hatalmasnak látszó teliholdtól 5 fokra, jobbra felfelé, narancsos, csillagszerű fénypontként látszódik majd - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel szerdán.
A Szaturnusz a Hold közelsége ellenére szabad szemmel is jól látható lesz, bár a megpillantásához nyílt, kitakarásmentes horizont szükséges, de az együttállás később is megfigyelhető, amikorra már mindkét égitest magasabbra emelkedik.
A közlemény szerint pár órával később, hajnalban az év egyetlen részleges holdfogyatkozása is bekövetkezik.
Hajnali 3:45 után már szabad szemmel is észre lehet venni, hogy a Hold jobb felső része kezd elsötétedni, mintha egy lepel borulna rá: ez a félárnyék, latin nevén penumbra. A sötétedés egyre fokozódik. A legnagyobb kitakarást 4:44 perckor éri el a holdárnyék, ekkor a holdátmérő 9 százalékát takarja ki a Föld. A Holdról végül 5:16-kor vonul le az árnyék.
A tájékoztató szerint a Svábhegyi Csillagvizsgálóban szeptember 14-én 17 órától egész estés programot szerveznek, amelyen a Szaturnuszról hallhatnak érdekességeket a látogatók. A programok során megtudhatják egyebek mellett, hogyan fedezte fel a Cassini űrszonda a Szaturnusz egyedülálló gyűrűrendszerét, megszagolhatják, milyen felhőzetben kell majd dolgoznia a bolygó Titan holdjára leszálló Szitakötő drónnak és elkészíthetik az Enceladus hold fagyosan füstölgő kriogejzíreit is.
Sötétedés után távcsöves bemutatón vehetnek részt a látogatók. A programról, valamint a szeptemberi csillagászati jelenségekről részletes beszámoló olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló weboldalán.
- 2024-09-18 13:49hiros.hu
- 2024-09-18 13:35hiros.hu
- 2024-09-18 12:59hiros.hu
- 2024-09-18 11:46hiros.hu
- 2024-09-18 11:10hiros.hu
- 2024-09-18 10:43hiros.hu
- 2024-09-18 14:37hiros.hu
- 2024-09-18 13:50hiros.hu
- 2024-09-18 07:20:49hiros.hu
- 2024-09-17 20:58:36hiros.hu
- 2024-09-17 19:50:27hiros.hu
- 2024-09-17 19:27:00hiros.hu
- 2024-09-17 16:20:41hiros.hu
- 2024-09-17 15:43:26hiros.hu
- 2024-09-17 15:05:42hiros.hu
- 2024-09-17 11:44:34hiros.hu
- 2024-09-17 11:28:34hiros.hu
- 2024-09-16 20:27:18hiros.hu
- 2024-09-16 16:22:38hiros.hu
- 2024-09-16 14:06:28hiros.hu
- 2024-09-16 13:31:12hiros.hu
- 2024-09-16 09:09:36hiros.hu