A Szív Világszövetsége (WHF) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját. Kecskeméten immáron 26 éves múltra tekint vissza az egészségmegőrző családi rendezvény, melyet hagyományosan minden év szeptemberének utolsó vasárnapján Kecskemét központjában rendeznek meg. A nagyszabású családi, egészségmegőrző rendezvény programjában, melyet ma, vasárnap tartottak a Deák téren, a kardiovaszkuláris szűrővizsgálatokon kívül megtalálhatóak voltak a kardiológiához kapcsolódó interaktív és szórakoztató programok is.
A rendezvény vasárnap délután indult a Rákóczi útról, ahol a szervezők és az egybegyűltek átsétáltak a Szent István szobor melletti térre. Volt, aki már évek óta hagyományosan részt vesz a megmozdulásban, más csak a séta kedvéért jött el, és volt olyan is, aki kifejezetten a szűrések miatt érkezett orvosa tanácsára. Az alkalom ugyanis lehetőséget nyújtott többféle szűrésre is.
Regisztrációt követően a jelenlévők részt vehettek egy speciális érvizsgálaton, a boka-kar indexmérésen, vércukormérésen, igénybe vehettek orvosi tanácsadást, szakképzett előadótól elsajátíthatták az újraélesztés alapvető technikáit, valamint még étrendi tanácsadás is rendelkezésükre állt. A gyerekkuckóban érdekességekkel, orvosi eszközökkel ismerkedhettek a kisebbek.
Az eseményt két pódiumbeszélgetés gazdagította, elsőként dr. Nagy András kardiológus, az 1-es Belgyógyászat Kardiológia osztályának osztályvezető főorvosa, a Szívbetegekért Alapítvány kuratórium elnöke beszélt arról, hogy ezen a napon a szívbetegségekre irányul a figyelem, ezek megelőzhetőségére. Idén először a kecskeméti kórház is bekapcsolódott a szervezésbe dr. Berta Balázs, az invazív kardiológiai osztály főorvosa képviseletében.
Dr. Berta Balázs a koszorúérbetegségről beszélt. Elmondta, hogy egész fiatal korban, már 20-30 évesen megkezdődik. Érdekességként elmondta, hogy már a kr. előtti 1500-as években a 40-45 éves átlagéletkort megélt fáraóknál is találtak súlyos koszorúér-elmeszesedést. Népbetegségről van szó, melyet a Covid-járvány méginkább súlyosbított.
A megelőzésről szólva a sok mozgást, a sok zöldség-gyümölcs, kevés zsír- és koleszterindús táplálék fogyasztását emelte ki, valamint a mediterrán diétát, az olívaolajat javasolta. A tünetek tekintetében a terhelésre jelentkező mellkasi nyomást, szorítást, légszomjat említette, mely pihenésre szűnik. A kérdésre, hogy mikor forduljunk kardiológushoz, a legújabb meglepő orvosi protokollról is beszámolt, mely szerint már 120/70 vagy afölötti vérnyomásnál háziorvoshoz kell fordulni a szűrések megkezdéséhez. Hangsúlyozta, hogy a családi öröklődésre oda kell figyelni, ennek kapcsán a koronaria-CT-t javasolta, mely korai stádiumban kimutatja a betegséget.
A helyszínen, az egészségmegőrzés jegyében almát kínáltak, valamint zenés tornát is tartottak gyógytornász szakember irányításával.
A rendezvény fő szervezője az Alapítvány a szívbetegekért a szívinfarktus megelőzésére, a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány, valamint a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház volt.
A témában a Kecskeméti Televízió korábbi beszélgetése itt tekinthető meg:
- 2024-12-20 21:30hiros.hu
- 2024-12-20 21:00hiros.hu
- 2024-12-20 19:04hiros.hu
- 2024-12-20 18:48hiros.hu
- 2024-12-20 18:25hiros.hu
- 2024-12-20 15:19hiros.hu
- 2024-12-21 16:49hiros.hu
- 2024-12-21 12:37hiros.hu
- 2024-12-20 14:30:40hiros.hu
- 2024-12-20 11:44:52hiros.hu
- 2024-12-20 11:03:05hiros.hu
- 2024-12-20 09:50:13hiros.hu
- 2024-12-20 07:20:05hiros.hu
- 2024-12-19 21:25:00hiros.hu
- 2024-12-19 20:01:00hiros.hu
- 2024-12-19 18:22:00hiros.hu
- 2024-12-19 14:37:05hiros.hu
- 2024-12-19 13:28:51hiros.hu
- 2024-12-19 07:27:43hiros.hu
- 2024-12-18 17:42:07hiros.hu
- 2024-12-18 15:36:37hiros.hu
- 2024-12-18 15:16:26hiros.hu