
Újabb fejlesztések küszöbén Kecskemét – írja címlapján a napokban megjelent Hírös Gazdaság magazin aktuális kiadása. Az építési és közlekedési miniszter közelmúltbéli látogatásán elhangzottakat középpontba állító lapszám már elérhető a Kecskeméti Médiacentrum szerkesztőségében, a terjesztőhelyeken, és letölthető formában is hozzáférhető.
Megjelent a Kecskeméti Médiacentrum tematikus, nyomtatott magazinjának 2024/2025. téli kiadása. A negyedévenként jelentkező Hírös Gazdaság célja, hogy beszámoljon a kecskeméti és környékbeli aktuális beruházásokról, gazdasági célokról és eredményekről.
A téli lapszám vezetőanyaga a Lázár János építési és közlekedési miniszter november végi látogatásakor napvilágra került fejlesztéseket taglalja. A miniszter ugyanis csaknem 600 milliárd forintos vasútfejlesztést jelen tett be, s közölte azt is, hogy 2025 végére megújul a Halasi úti felüljáró, befejezik a Kada Elek Technikum új épületegyüttesét, továbbá húsvétig átadják az M44 befejező szakaszát.
A kiadvány emellett számos más érdekességet is tartalmaz Kecskemét idei költségvetésétől kezdve az öt éves KeKo aktualitásain, az egyetem innovatív projektjein át a duális képzés előnyeiig, az új borravaló-szabályozásig; végül pedig egy kihalófélben lévő szakma képviselőjét, egy bőrdíszművest is bemutat.
Az ingyenes Hírös Gazdaságot keressék a Kecskeméti Médiacentrum szerkesztőségében vagy a hirosgazdasag.hu oldalon.
- 2025-02-07 13:00hiros.hu
- 2025-02-07 12:34hiros.hu
- 2025-02-07 07:05hiros.hu
- 2025-02-06 21:30hiros.hu
- 2025-02-06 20:10hiros.hu
- 2025-02-06 19:27hiros.hu
- 2025-02-07 15:45hiros.hu
- 2025-02-07 14:09hiros.hu
- 2025-02-06 17:52:41hiros.hu
- 2025-02-06 16:14:00hiros.hu
- 2025-02-06 14:40:42hiros.hu
- 2025-02-06 14:27:19hiros.hu
- 2025-02-06 11:57:08hiros.hu
- 2025-02-06 10:54:14hiros.hu
- 2025-02-06 07:23:12hiros.hu
- 2025-02-06 07:16:50hiros.hu
- 2025-02-05 20:11:58hiros.hu
- 2025-02-05 19:05:00hiros.hu
- 2025-02-05 16:43:02hiros.hu
- 2025-02-05 16:01:39hiros.hu
- 2025-02-05 11:50:58hiros.hu
- 2025-02-05 11:42:19hiros.hu