„Megalapozott döntés volt a Honvédkórház járóbeteg-szakellátásának megszüntetése” - ezt nyilatkozta Engert Jakabné, Kecskemét alpolgármestere a Rádió1 Gong Téma című műsorában. Az alpolgármester a közelmúltban elkészült kadafalvi bölcsődéről és a Honvédkórházban megszűnő járóbeteg- szakellátásról is beszélt.
Az alpolgármester elmondta, hogy a Honvédkórházban megszűnő járóbeteg-ellátás az egészségügy strukturális átalakításának következménye, melyről egy 2022-ben elfogadott törvény rendelkezik. Ez az önkormányzati törvényben meghatározott egészségügyi feladatokat is érinti. Ennek első lépcsője volt a védőnői szolgálat áthelyezése a Bács-Kiskun vármegyei kórházhoz, a másik az ügyeleti rendszer Országos Mentőszolgálathoz való csatolása.
A Honvédkórház járóbeteg szakellátása tekintetében elmondta, hogy ebbe illeszkedik ez a döntés is. A még néhány hétig működő járóbeteg-ellátás főként a Széchenyiváros lakosságát érintette, hiszen a háziorvosok sok esetben oda utalták a betegeket. Az alpolgármester kiemelte, hogy a döntést megelőzte egy olyan felmérési folyamat, ami a betegforgalmi adatok átvizsgálását, illetve a kapacitás-kihasználtságot érintette, így megalapozott döntés született a járóbeteg-szakellátás megszüntetésével.
Engert Jakabné arról is beszélt, hogy tájékozódtak arról, milyen érzelmeket váltott ki a döntés a háziorvosok pácienseinek körében, és ez alapján nem jelent nagy problémát a döntés.
- 2025-01-29 15:36hiros.hu
- 2025-01-29 15:10hiros.hu
- 2025-01-29 13:35hiros.hu
- 2025-01-29 09:45hiros.hu
- 2025-01-29 08:30hiros.hu
- 2025-01-28 19:25hiros.hu
- 2025-01-29 16:29hiros.hu
- 2025-01-29 15:38hiros.hu
- 2025-01-28 16:28:05hiros.hu
- 2025-01-28 13:40:14hiros.hu
- 2025-01-28 13:06:16hiros.hu
- 2025-01-28 10:14:38hiros.hu
- 2025-01-28 07:27:50hiros.hu
- 2025-01-28 07:19:04hiros.hu
- 2025-01-27 20:17:15hiros.hu
- 2025-01-27 19:13:45hiros.hu
- 2025-01-27 15:21:00hiros.hu
- 2025-01-27 14:51:00hiros.hu
- 2025-01-27 14:17:11hiros.hu
- 2025-01-27 13:38:42hiros.hu
- 2025-01-27 12:55:13hiros.hu
- 2025-01-27 12:18:34hiros.hu