• 2025.01.30. csütörtökMartina
  • EUR 407USD 391
Kecskemét időjárás
„Ez a feladat minden kórházmenedzser álma” – beszélgetés dr. Óváry Csabával, a kórház új főigazgatójával
2025-01-29 15:38

Január 15-étől dr. Óváry Csaba látja el a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatói feladatait. Az új vezetőt életútjáról, a feladat kihívásairól és terveiről kérdezte Kozák Polett ügyvezető-főszerkesztő a Kecskeméti Televízió Közélet csütörtöki magazinjában. A beszélgetésben a kórház új call center szolgáltatásáról, az egynapos sebészetről, valamint az intézményvezető kecskeméti kötődéséről is szó esik.

A kérdésre, hogy mi motiválta abban, hogy elvállalja a főigazgatói beosztást, dr. Óváry Csaba elmondta, ezen a pályán egy idő után dönteni kell, hogy a gyakorlatban szeretne kiteljesedni, vagy valamilyen kórházmenedzser szerepet vállal. 2008-2010-ig orvosigazgatóként dolgozott Balassagyarmaton. Ezt követően azt gondolta, hogy visszatér a gyakorlati gyógyításhoz. Két év elteltével azonban fölkérték az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet orvosigazgatójának. Ez volt pályáján a fordulópont, elvégezte másoddiplomásként az egészségügyi menedzserképzőt és 2018-ban megörökölte Nagy Zoltán professzortól az intézet vezetését. Azóta folyamatosan a kórházmenedzsmentben dolgozik. Kisebb kitérővel a Bajcsy-Zsilinszky utcai kórházban folytatta a munkát, ami nagyon jó felkészülés volt a jelenlegi feladatra, hiszen egy szerkezetében nagyon hasonló városi kórház, ahol szintén három helyen működött fekvőbetegellátás. Sok aktív szakmát és területet kellett koordinálnia. Ennek volt logikus következő lépése, hogy a mostani kórházstruktúra csúcsán, egy vármegyei kórházban is megpróbálja magát.

A kérdésre, hogy mit tart a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház erősségének, a főigazgató elmondta, hogy a kórháznak sok erőssége van.

A feladat: egy nagyon színes portfólióból összeállítani, hogy hogyan tudja a lehető legjobban megszervezni egy térség ellátását. „Ez a feladat minden kórházmenedzser álma. A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház alapvető adottságai nagyon jók. Nem csak az ország egyik legnagyobb kórháza (a harmadik legnagyobb vármegyei kórház), hanem az egyik legjobb is.” – mondta. Mint kifejtette, a kecskeméti nagyban eltér a 18. század végére visszanyúló kórházstruktúrától, ami általában másutt látható, mivel a 70-es években tervezték, s a 80-as években adták át az első tömböt. Marosi Miklós, az ország talán legjobb egészségügyi és kórházépítészének munkáját dicséri a többlépcsős fejlesztés. Egy nagyon jól átgondolt infrastruktúraként beszél róla, ami a mai napig megállja a helyét.

A fejlődési lehetőségeket illetően két pillért említ: az egyik oldalon a modernizáció, az új eljárások, új eszközök, új digitális megoldások, a másik oldalon pedig a dolgozók fejlesztése áll továbbképzés, oktatás formájában.

A kórház honlapja alapján a kecskeméti kórházban urológiai osztály van, de osztályvezető főorvos nincs. A problémához fűződően dr. Óváry Csaba elmondta, hogy dolgoznak rajta és mindenképpen szeretnék megoldani, hiszen egy vármegyei kórházban urológiai osztálynak kell lennie valamilyen formában. „Hogy hogyan és milyen keretek között, azt ki fogjuk dolgozni. Ez az egyik fontos és rám váró feladat, amivel tisztában vagyok.” – szögezte le.

Ezen túl, mint kiderült, azon műhelyek, osztályok munkacsoportját kívánja a későbbiekben megerősíteni, melyek extrém terhelésnek vannak kitéve. A menedzsmentet is csapatmunkaként képzeli el, 8-10-12 ember együttes munkájaként határozza meg.

A nemrég létrejött nővérszálló és egynapos sebészet kapcsán a főigazgató elmondta, hogy fontos a változásokra felkészíteni egy kórházat 4-8-10 évre előre. Egyik ilyen változás, hogy a definitív gyógyító megelőző ellátásokban a korábban nagyon fekvőbetegcentrikus ellátás egyre jobban eltolódik a járóbeteg-ellátás és az egynapos sebészet felé.

Az új call center-szolgáltatásról az igazgató elmondta, hogy január elejétől működik. Hét munkatárs várja a hívásokat munkaidőben, a meglévő eddigi hívószámok és lehetőségek mellett a 76 519 888-as számon. A rendszer előnye, hogy nem kell többször próbálkozni, mivel a beérkező hívásokat följegyzik és a kórház munkatársai visszahívják azokat, akiknek elsőre nem sikerült az időpontfoglalás.

A továbbiakban dr. Óváry Csaba beszélt a Honvédkórház járóbeteg-ellátásának aktuális helyzetéről, az itteni bővítésekről, változásokról. A kecskeméti kórház fekvőbeteg-ellátásának körülményeiről, a digitalizáció kihívásairól és befolyásáról a kórház életében.

Azt is megtudhattuk, hogy a város új kórházigazgatója milyen különleges szállal kötődik Kecskeméthez. A családi legenda szerint ugyanis építész dédapja dolgozott a Nagytemplom tornyának II. világháború utáni felújításán, sőt a környéken található orgoványi templomot ő maga tervezte. A beszélgetés végén kiderült az is, hogy vajon mit sportol, beszélt pszichiáter, igazságügyi szakértőként dolgozó feleségéről és két lányáról, valamint dr. Svébis Mihály korábbi igazgató személyéről és munkásságáról is szó esett.

Régebbi cikkek a Közélet rovatban...