Fotel.hu

Életének 90. évében váratlanul elhunyt prof. dr. Cserni Imre mezőgazdasági mérnök, talajtan és agrokémia szakmérnök, egyetemi tanár, professzor emeritus. Gazdálkodó családból származott, apja és nagyapja is a szó legszorosabb értelmében gazdaemberként élt. Ő maga is egy gyönyörű szép tanyán nevelkedett föl, a természet, a föld szeretetét ott szívta magába. S bár először nem mezőgazdasági mérnöknek készült, kulák múltja miatt mégis erre a pályára „kényszerült”. A káderező bizottság döntését, az állatorvosi egyetemről való kizárását később a Jóisten ajándékának tekintette, mert ennek köszönhetően – ahogyan ő fogalmazta meg – „a talaj közelében” élhetett.

Prof. dr. Cserni Imre Kecelen született 1935. március 25-én. Elemi iskoláit szülőhelyén, valamint Kalocsán, a jezsuitáknál végezte, azután a fővárosi, majd a kecskeméti piaristáknál tanult. Ezt követően állatorvosnak készült, de kulák származása miatt két és fél év után kizárták. Tanulmányait végül a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytathatta, ahol 1963-ban mezőgazdasági mérnök, 1969-ben talajtan és agrokémia mezőgazdasági szakmérnök diplomát szerzett. Doktori címét 1971-ben, kandidátusi értekezését 1983-ban védte meg. 1999-ben habilitált, 2000-ben egyetemi tanári kinevezést kapott.

1963-től közel három évtizeden át a kecskeméti székhelyű Duna–Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetnél (napjainkban ZKI Zrt.) dolgozott. Tudományos segédmunkatársként kezdett, azután munkatárs, főmunkatárs, végül tudományos osztályvezető volt. Közben külföldön, például Algériában is végzett szakértői feladatokat. 1991-től a Kecskeméti Főiskola (napjainkban Neumann János Egyetem) Kertészeti Karán tanított, 1995 és 2000 között a tanszékvezetői feladatokat is ellátta. A tanítást nyugdíjas éveiben sem hagyta abba. Számára az oktatás mindig örömöt okozott. Vallotta, hogy „egy tanárnak kötelessége, hogy megszerettesse a tárgyát és magát, de mást is kell nyújtani a diákoknak: értékrendet”. Erre törekedett évtizedeken át.

Nagy szakértelemmel végzett lelkiismeretes oktatói munkája mellett kiemelkedő kutatói tevékenysége is jelentős. A Duna–Tisza közi homoktalajok tápanyag-gazdálkodásának, a tápelemek mobilitásának, valamint a homokhátság talajainak vízgazdálkodása, talajművelése terén, valamint a gumós édeskömény nemesítőjeként szerzett komoly elismertséget. Kutatási témáiban több mint 200 ismeretterjesztő és tudományos publikációja jelent meg saját és társszerzőként. Az 1950-es évektől napjainkig tartó időszak homokkutatásai eredményeit összegző írásait Láncszemek a kecskeméti homokkutatásról címmel a Grádus kiadó tette közzé.

Az MTA köztestületi tagja volt. Szakmai tevékenységéért többek között a Mathiász János-díjat, Kecskemét Város Környezetvédelméért Díját, a Kecskeméti Főiskola KFK Aranygyűrűjét, Bács-Kiskun Megye Tudományos Díját és a Mészöly Gyula-díjat is megkapta. Az NJE Kertészeti és Vidékfejlesztési Karának ez évi oktatói díját néhány héttel ezelőtt, február 14-én ő vehette át.

Szakmai sikerekben és magánéleti örömökben gazdag életútjára egy néhány évvel ezelőtti interjúban prof. dr. Cserni Imre elégedetten tekintett vissza: „Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szép életutam lesz, hogy ennyi mindent elérek, hogy ilyen sok jóban lesz majd részem. Isteni ajándéknak látom mindezt! Az az igazság, hogy ahogy telnek az évek, egyre gyakrabban »elgyengülök«, egyre többször elérzékenyülök, de jóleső érzéssel, a lehető legjobbal, mert összességében elégedett vagyok: nem akartam többet, még ennyit se. Boldog vagyok, hogy a »talaj közelében« élhettem és élhetek most is!”