
Zöld tavaszi szüneti programokkal várja a Hírös Agóra a kicsiket és nagyokat április 17-26-ig. Ma (szerda) a Levegőt! A Mozgás Napja címmel csillagászati bemutatón, zenés fitnesz órákon vehettek részt a gyermekek, valamint kisállatokat is simogathattak.
A Kecskeméti Vadaskert állatsimogatója költözött ki ma a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon udvarára. A Levegőt! A Mozgás Napja című eseményen a nyuszisimogatás mellett egy ismeretterjesztő előadást is végighallgathattak a gyermekek a Kecskeméti Planetárium dolgozója által, aki üstököst is készített velük.
Ünnepeljük együtt a természetet, a közösséget és a tavasz örömeit! Felhívással szólította meg a Hírös Agóra a gyermekeket.Színes, fenntartható programokkal várnak mindenkit – gyerekeket, szülőket, nagyszülőket – a tavaszi szünet ideje alatt minden nap, az Ifjúsági Otthonba!
A mai nap folyamán óránként zenés fitneszen vehettek részt a kicsik és nagyok, valamint csocsó és asztaliteniszt is szerveztek. Holnap Szent György napi népi játékokkal, a Kecskemét Táncegyüttes bemutatójával, valamint ismeretterjesztő játékokkal készülnek a gyerkőcöknek a Kiskunsági Nemzeti Park, a KEFAG Zrt. valamint Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal segítségével.
Az Agóra a kecskeméti önkormányzattal közösen a Gondolkodj Ökosan! című környezetvédelmi alkotópályázatot is meghirdette a kecskeméti fiatalok részére.
- 2025-05-23 11:02hiros.hu
- 2025-05-23 09:29hiros.hu
- 2025-05-22 20:37hiros.hu
- 2025-05-22 18:06hiros.hu
- 2025-05-22 17:49hiros.hu
- 2025-05-22 16:34hiros.hu
- 2025-05-23 14:09hiros.hu
- 2025-05-23 13:10hiros.hu
- 2025-05-22 14:29:15hiros.hu
- 2025-05-22 14:16:19hiros.hu
- 2025-05-22 13:33:53hiros.hu
- 2025-05-22 08:57:11hiros.hu
- 2025-05-22 08:56:42hiros.hu
- 2025-05-21 22:39:00hiros.hu
- 2025-05-21 18:10:18hiros.hu
- 2025-05-21 17:21:00hiros.hu
- 2025-05-21 16:37:00hiros.hu
- 2025-05-21 15:57:05hiros.hu
- 2025-05-21 15:26:41hiros.hu
- 2025-05-21 14:53:43hiros.hu
- 2025-05-21 13:49:25hiros.hu
- 2025-05-21 12:48:08hiros.hu