
Augusztus közepe a tanszervásárlási szezon kezdete. Mivel az iskolakezdés időszaka nagyon mozgalmas a papír-írószer üzletek már jó előre felkészülnek arra, hogy minél könnyebbé tegyék a családok számára a tanszerek beszerzését. Már az is bevált szokás, hogy a szülő a tanszerlistát beviszi vagy emailen elküldi az írószerüzletbe, ahol számára a csomagot összekészítik, amit később készen átvesz.
Sok család nem halogatja a tanszervásárlást, már júniusban, a tanév végén bevásárol, a legtöbben azonban augusztust választják az iskolaszerek beszerzésére. A RicoTec Kft. irodavezetője stábunknak elmondta, hogy a tavalyi árak számottevően nem emelkedtek, a legtöbb iskolakezdéshez szükséges termék tartja az árát, a választék azonban bővült, a tanszervásárlási szezon pedig már elindult.
Minden korosztály számára igyekeznek megfelelő választékot biztosítani. Iskolatáskák tekintetében például a kisebbeknek anatómiai kialakítású, a nagyobb diákoknak ergonomikus, míg a kamaszoknak leginkább praktikus kialakítású táskákat kínálnak. A kicsik inkább a mintás termékeket választják, lányok a kisállatos, cicás, kutyás, lovacskás tolltartót, tornazsákot vagy füzeteket, a fiúknál pedig továbbra is a focis, dínós, autós minta a sláger. Színek, trendek tekintetében is eltérő elvárások vannak a különböző korosztályoknál.
Az iskolaszerek mellett egyre többen keresik a hőtartós uzsonnás zsákokat, táskákat is, ezek is beszerezhetők egy kalap alatt a tanszerekkel.
Kisgergely Csilla felhívta a figyelmet arra, is, hogy a szülők az általános tanszerek mellett olyan fejlesztő eszközöket, füzeteket is be tudnak szerezni, mint a speciális vonalazású és jelölésű Meixner füzetek. Ezért tehát nem kell külön beszerzőkörútra indulni. Elindult egy környezettudatos irány itt is, egyes pedagógusok már kérik a könyvek becsomagolásának elhagyását, ezzel is csökkentve az egyszer használatos műanyag fólia mennyiségét.
- 2026-09-06 13:53hiros.hu
- 2026-09-06 10:35hiros.hu
- 2026-09-06 09:02hiros.hu
- 2026-09-05 20:01hiros.hu
- 2026-09-05 19:14hiros.hu
- 2026-09-05 16:03hiros.hu
- 2026-09-07 14:46hiros.hu
- 2026-09-06 21:33hiros.hu
- 2026-09-05 13:51:00hiros.hu
- 2026-09-05 11:31:00hiros.hu
- 2026-09-05 08:55:00hiros.hu
- 2026-09-05 07:33:00hiros.hu
- 2026-09-04 20:28:44hiros.hu
- 2026-09-04 17:06:07hiros.hu
- 2026-09-04 17:01:36hiros.hu
- 2026-09-04 14:43:15hiros.hu
- 2026-09-04 13:04:17hiros.hu
- 2026-09-04 12:25:35hiros.hu
- 2026-09-04 11:31:02hiros.hu
- 2026-09-04 10:23:49hiros.hu
- 2026-09-04 07:20:08hiros.hu
- 2026-09-03 20:40:19hiros.hu


