
A 2027/2028-as tanévtől jelentősen átalakulhat az iskolaérettségről szóló döntés rendszere. Az oktatási tárca azt közölte, hogy készül egy jogszabálytervezet, amely szerint ismét nagyobb szerepet kaphatnak a szülők és az óvodapedagógusok. Ha ők egyetértenek abban, hogy a gyerek iskolaérett, nem az Oktatási Hivatalnak kell döntenie a kérdésben.
A jelenlegi szabályok szerint annak a gyereknek, aki augusztus 31-éig betölti a hatodik életévét, meg kell kezdenie az iskolát. Ha azonban a szülő úgy látja, hogy gyermeke még nem áll készen az iskolakezdésre, kérvényezheti, hogy további egy évig óvodában maradhasson. A kérelemről az Oktatási Hivatal dönt.
Ez a rendszer azonban a 2027/2028-as tanévtől megváltozhat. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a héten egyeztetett a két nagy pedagógus-szakszervezettel, és a megbeszélésen is szó volt arról, hogy egy készülő jogszabálytervezet alapján a jövőben már nem az Oktatási Hivatal hozná meg minden esetben a döntést - írja az eduline.hu.
Az államtitkár ezt az RTL Híradónak is megerősítette, úgy fogalmazott: „Amennyiben a szülő és az óvodapedagógus egybehangzóan úgy látják, hogy a gyermek iskolaérett, akkor mehet iskolába.”
Ha a szülő és az óvodapedagógus eltérően ítéli meg a gyermek iskolaérettségét, a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága vizsgálná meg a gyereket. A döntést ezt követően a szülő és az óvodapedagógus egyetértésével hoznák meg.
A tervezett változtatást a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is támogatja. Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskolaérettséggel kapcsolatos határidőkön is érdemes lenne változtatni. Szerinte fontos lenne későbbre tolni a halasztási kérelmek benyújtásának jelenleg januári határidejét, mert kisgyermekkorban néhány hónap alatt is jelentős fejlődés történhet. Emiatt egy januárban meghozott döntés nem feltétlenül tükrözi pontosan, hogy a gyermek a szeptemberi iskolakezdésre készen áll-e.
Forrás: eduline.hu
- 2026-09-06 13:53hiros.hu
- 2026-09-06 10:35hiros.hu
- 2026-09-06 09:02hiros.hu
- 2026-09-05 20:01hiros.hu
- 2026-09-05 19:14hiros.hu
- 2026-09-05 16:03hiros.hu
- 2026-09-07 14:46hiros.hu
- 2026-09-06 21:33hiros.hu
- 2026-09-05 13:51:00hiros.hu
- 2026-09-05 11:31:00hiros.hu
- 2026-09-05 08:55:00hiros.hu
- 2026-09-05 07:33:00hiros.hu
- 2026-09-04 20:28:44hiros.hu
- 2026-09-04 17:06:07hiros.hu
- 2026-09-04 17:01:36hiros.hu
- 2026-09-04 14:43:15hiros.hu
- 2026-09-04 13:04:17hiros.hu
- 2026-09-04 12:25:35hiros.hu
- 2026-09-04 11:31:02hiros.hu
- 2026-09-04 10:23:49hiros.hu
- 2026-09-04 07:20:08hiros.hu
- 2026-09-03 20:40:19hiros.hu


