
Nem műteremben, nem hosszasan megkomponált beállításokkal készülnek Fehér István képei. A lakiteleki alkotó legtöbbször egyszerűen meglát valamit útközben, előveszi a telefonját és megörökíti. Fotóiból szeptember 2-án nyílik kiállítás Kecskeméten, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.
Egy emberi mozdulat, egy különös fény, egy állat, egy növény vagy éppen egy hétköznapi jelenet, amely mellett más talán gondolkodás nélkül elsétálna. Fehér István pont ezeket a sokszor észrevétlen pillanatokat örökíti meg fotóin. A Lakitelekről származó alkotó azt mondja, gyerekkora óta szeret figyelni. Embereket, mozdulatokat, a természet apró részleteit. A fényképezés is ebből a kíváncsiságból nőtt ki. Nem jellemző rá, hogy fényképezőgéppel a nyakában induljon el témát keresni. A képek sokkal inkább menet közben találják meg őt.
– \"Nagyon-nagyon ritkán indulok el „csak” fotózni, szinte sosem. Mindig van valami – kutyasétáltatás, autóvezetés –, ami közben látok meg valamit, amiben ott a lehetőség\" – fogalmaz Fehér István.
Ma már, ha útközben megakad a szeme egy érdekes jeleneten, megáll, készít néhány felvételt, majd folytatja útját. Nincs nagy felszerelése, objektívek sora vagy hosszadalmas előkészület. Ahogy ő mondja,
Éppen ez adja a képek karakterét is. Nem technikai bravúrokat akar bemutatni, hanem olyan pillanatokat, amelyek valamiért megállítják a tekintetet. Egy-egy fotó pedig később már elszakadhat attól a helyzettől, amelyben készült, és új jelentést kaphat a néző számára.
Fehér István szerint ezt kezdte el érezni akkor is, amikor másoknak megmutatta a képeit. Az elkapott pillanatok nemcsak számára jelentettek valamit, hanem a nézőkből is reakciót váltottak ki. Ebből született meg végül a kiállítás gondolata.
A tárlat szeptemberben, hétfőtől péntekig, 8 és 16 óra között látogatható.
- 2026-09-03 20:00hiros.hu
- 2026-09-03 14:39hiros.hu
- 2026-09-03 14:27hiros.hu
- 2026-09-03 12:55hiros.hu
- 2026-09-03 10:48hiros.hu
- 2026-09-03 10:38hiros.hu
- 2026-09-03 20:40hiros.hu
- 2026-09-03 20:27hiros.hu
- 2026-09-03 08:22:12hiros.hu
- 2026-09-03 07:10:55hiros.hu
- 2026-09-02 20:16:25hiros.hu
- 2026-09-02 19:28:00hiros.hu
- 2026-09-02 16:20:00hiros.hu
- 2026-09-02 14:07:08hiros.hu
- 2026-09-02 13:06:52hiros.hu
- 2026-09-02 09:02:36hiros.hu
- 2026-09-02 07:07:00hiros.hu
- 2026-09-02 07:05:12hiros.hu
- 2026-09-02 07:00:24hiros.hu
- 2026-09-01 21:04:15hiros.hu
- 2026-09-01 17:39:31hiros.hu
- 2026-09-01 16:50:48hiros.hu


