
Különleges, városfelfedező élményprogrammal zárul szeptember 22-én az Európai Mobilitási Hét Kecskeméten. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata első alkalommal rendezi meg az Ökocogót, amelynek résztvevői sétálva, kocogva vagy futva járhatják végig a kijelölt útvonalat, miközben a programhoz csatlakozó kecskeméti intézmények is megnyitják előttük kapuikat. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap egyik kiemelt kecskeméti eseménye lesz az Ökocogó – Nyitott intézmények élményfutása. A szeptember 22-én, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében megvalósuló program nem hagyományos futóverseny: nem lesz időmérés, és nem az számít, ki ér elsőként célba. Mindenki maga döntheti el, hogy sétálva, kocogva vagy futva teljesíti az útvonalat.
A rajt 17 órakor a Kecskeméti Városházánál lesz, és a résztvevők ide érkeznek majd vissza. Útközben a programhoz csatlakozó intézmények megnyitják kapuikat, és kulisszatitkokkal, játékos kihívásokkal, különleges élményekkel és meglepetésekkel várják az Ökocogó résztvevőit.
A rajtnál mindenki megkapja saját Mobilitási Útlevelét, amely végigkíséri a városi kalandon. Az állomások felkeresése közben pecséteket gyűjthetnek, miközben Kecskemétet és intézményeit is egy új oldalról ismerhetik meg.
Az Ökocogóhoz nem szükséges futónak lenni: családok, baráti társaságok, munkahelyi közösségek és egyéni résztvevők egyaránt csatlakozhatnak. Ezen az estén nem a stopper, hanem a mozgás, a közös élmény és a város felfedezése számít.
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, a regisztrálók között pedig nyereményeket is kisorsolnak.
Regisztráció:forms.gle/fCDtckeJsLvBheTv7
Az Európai Mobilitási Hét további kecskeméti programjairól és eseményeiről a Zöld Kecskemét Facebook-oldalon folyamatosan tájékozódhatnak az érdeklődők.
ÖKOCOGÓ – Nyitott intézmények élményfutása
Időpont: 2026. szeptember 22. (kedd), 17.00 órátólRajt és cél: Kecskeméti VárosházaRészvétel: ingyenes, előzetes regisztrációhoz kötöttSzervező: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
ÖKOCOGÓ – ne csak menj el mellettük. Lépj be!
- 2026-09-03 20:00hiros.hu
- 2026-09-03 14:39hiros.hu
- 2026-09-03 14:27hiros.hu
- 2026-09-03 12:55hiros.hu
- 2026-09-03 10:48hiros.hu
- 2026-09-03 10:38hiros.hu
- 2026-09-03 20:40hiros.hu
- 2026-09-03 20:27hiros.hu
- 2026-09-03 08:22:12hiros.hu
- 2026-09-03 07:10:55hiros.hu
- 2026-09-02 20:16:25hiros.hu
- 2026-09-02 19:28:00hiros.hu
- 2026-09-02 16:20:00hiros.hu
- 2026-09-02 14:07:08hiros.hu
- 2026-09-02 09:02:36hiros.hu
- 2026-09-02 07:07:00hiros.hu
- 2026-09-02 07:05:12hiros.hu
- 2026-09-02 07:00:24hiros.hu
- 2026-09-01 21:04:15hiros.hu
- 2026-09-01 19:15:00hiros.hu
- 2026-09-01 17:39:31hiros.hu
- 2026-09-01 16:50:48hiros.hu


