
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy erőszakos többszörös visszaeső férfival szemben, aki fényes nappal rabolt ki egy idős nőt Kiskunhalason.
A vádirat szerint a kiskunfélegyházi férfi – az ügy vádlottja – idén májusban egyik ismerősével Kiskunhalas belvárosában sétálgatott. Velük szembe sétált két idős nő, a 75 éves sértett és a botjára támaszkodó barátnője. Amikor elmentek a két nő mellett a vádlott észrevette, hogy a sértett nyakában egy arany nyaklánc lóg.
Azért, hogy az ékszert megszerezze, a férfi a két idős nő után fordult, álcázásképpen felvett egy orvosi szájmaszkot, majd odafutott a sértetthez és megpróbálta kitépni a nyakából a nyakláncot. A vádlott azonban nem járt sikerrel, mivel az ékszerre a sértett is ráfogott, így az nem szakadt el. Ezután az elkövető két méteren keresztül tolta maga előtt a sértettet, közben folyamatosan rángatta a nyakláncot és a nő ruháját. A sértett barátnője a nála lévő bottal, több alkalommal megütötte a vádlottat, aki ennek ellenére végül kitépte az ékszert a sértett nyakából és elfutott. A férfi a rablással több mint 300.000 Ft-os kárt okozott a sértettnek.
A sértett életkoránál fogva a bűncselekmény elhárítására csak korlátozottan volt képes.
Az elkövetőt rablás miatt korábban már többszörös visszaesőként elítéltek, így jelen eljárásban már erőszakos többszörös visszaesőként áll majd bíróság elé.
A járási ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza.
A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
- 2026-09-22 11:12hiros.hu
- 2026-09-22 10:57hiros.hu
- 2026-09-22 06:44hiros.hu
- 2026-09-21 20:08hiros.hu
- 2026-09-21 17:13hiros.hu
- 2026-09-22 14:49hiros.hu
- 2026-09-22 14:07hiros.hu
- 2026-09-21 10:55:46hiros.hu
- 2026-09-21 10:02:24hiros.hu
- 2026-09-21 08:36:33hiros.hu
- 2026-09-21 07:04:07hiros.hu
- 2026-09-20 13:08:00hiros.hu
- 2026-09-20 08:45:43hiros.hu
- 2026-09-19 20:45:00hiros.hu
- 2026-09-19 14:01:00hiros.hu
- 2026-09-19 08:58:26hiros.hu
- 2026-09-18 21:11:44hiros.hu
- 2026-09-18 21:00:41hiros.hu
- 2026-09-18 20:32:51hiros.hu
- 2026-09-18 19:06:00hiros.hu
- 2026-09-18 14:08:54hiros.hu
- 2026-09-18 12:19:04hiros.hu


