
A várakozások szerint még idén elkészül a Kecskeméti Görögkatolikus Parókia temploma. Mint már korábban hírt adtunk róla, folyamatban vannak a munkálatok. Banczik Róbert kollégánk a helyszínen járt, hogy újabb galériában örökítse meg, hol is tart az építkezés jelenleg a Zimay utcában.
A mintegy 200 négyzetméteres templom munkálatai tavaly júliusban kezdődtek el a Zimay László utcában, augusztusban pedig ünnepélyes alapkőletételre is sor került. A területet – a jelenlegi görögkatolikus közösségi ház melletti telket – az önkormányzat adományozta az egyházközségnek. A görögkatolikus közösségnek egy nagy álma válik valóra. Az egyházközséget 2008-ban alapította meg Kocsis Fülöp érsek- metropolita, azóta több helyen is igyekeztek otthont találni. 2015 óta a Zimay László utcában található épületet használják kápolnaként és közösségi házként.
Feczák László görögkatolikus pap, parókus elmondása szerint a a munkálatok folyamatban vannak, s noha, mint fogalmaz, a kupola \"föladta a leckét\", már a vízóraáthelyezés zajlik és reményeik szerint a templom még idén elkészül.
A 90-100 férőhelyes templomban helyet kap egy keresztelőkápolna és egy gyóntató helyiség is. A templom központi része természetesen a szentély, mellette a diakónia -és a proszkomídia, ahol szertartásokban az áldozati kenyér és bor előkészítése történik.
- 2026-09-22 10:57hiros.hu
- 2026-09-22 09:09hiros.hu
- 2026-09-22 06:44hiros.hu
- 2026-09-21 20:08hiros.hu
- 2026-09-21 17:13hiros.hu
- 2026-09-22 14:49hiros.hu
- 2026-09-22 14:07hiros.hu
- 2026-09-21 10:55:46hiros.hu
- 2026-09-21 10:02:24hiros.hu
- 2026-09-21 08:36:33hiros.hu
- 2026-09-21 07:04:07hiros.hu
- 2026-09-20 13:08:00hiros.hu
- 2026-09-20 08:45:43hiros.hu
- 2026-09-19 20:45:00hiros.hu
- 2026-09-19 14:01:00hiros.hu
- 2026-09-19 08:58:26hiros.hu
- 2026-09-18 21:11:44hiros.hu
- 2026-09-18 21:00:41hiros.hu
- 2026-09-18 20:32:51hiros.hu
- 2026-09-18 19:06:00hiros.hu
- 2026-09-18 14:08:54hiros.hu
- 2026-09-18 12:19:04hiros.hu


