
Megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnökévé kedden az Országgyűlés öt évre. A parlament megválasztotta a testület négy, a Tisza-frakció és a Mi Hazánk által jelölt tagját négy évre, de elutasította a Fidesz és a KDNP jelöltjeit.
Polyák Gábor médiajogászt, kutatót, egyetemi oktatót 132 igen, 52 nem szavazattal, tartózkodás nélkül választották meg a képviselők.
A médiatanács tagjának választották a Tisza Párt által jelölt Bencsik Márta jogászt, újságírót, Bodrogi Bea Judit médiajogászt, emberi jogi ügyvédet és Nagy Krisztina jogászt, médiapedagógust, valamint a Mi Hazánk jelöltjét, Tóth Máté energiajogászt. Elutasították ugyanakkor a Fidesz jelöltjének, Szabó László kommunikációs szakembernek és a KDNP által javasolt Pindroch Ferenc televíziós, rádiós és kommunikációs szakembernek a megválasztását.
A Fidesz által delegált Szabó László 72 támogató, 95 ellenszavazatot kapott 16 tartózkodás mellett, a KDNP jelöltje Pindroch Ferenc esetében pedig 78 voksoltak igennel, 84 nemmel, míg 18-an tartózkodtak.
A szavazás után a Fidesz és a KDNP képviselői kivonultak az ülésteremből.
Annak ellenére, hogy a parlament nem választotta meg az összes tagot, a médiatanács megalakult - jelentette be Forsthoffer Ágnes házelnök. Hozzátette, azon jelöltekről, akiket nem választottak meg, de bírják a képviselők harmadának támogatását, ismételten meg kell kísérelni a szavazást. Az új voksolás időpontját a későbbiekben határozzák meg - közölte.
A tanács elnöke és a megválasztott négy tagja ezt követően esküt tett.
A törvényhozás művelődési bizottsága hétfőn döntött arról, hogy Polyák Gábort jelöli a médiatanács elnöki tisztségére. Ugyanekkor határoztak arról, hogy támogatják a kormánypárti és ellenzéki frakciók által a testületbe javasolt személyek megválasztását.
Borítókép: Budapest, 2026. szeptember 22. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnökévé megválasztott Polyák Gábor médiajogász (j), valamint a testület tagjává megválasztott Tóth Máté energiajogász, Bodrogi Bea Judit médiajogász, Nagy Krisztina jogász, médiapedagógus és Bencsik Márta jogász, újságíró (b-j) leteszi esküjét az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. szeptember 22-én. MTI/Hegedüs Róbert
(mti)
- 2026-09-24 14:40hiros.hu
- 2026-09-24 13:14hiros.hu
- 2026-09-24 12:20hiros.hu
- 2026-09-24 11:16hiros.hu
- 2026-09-24 09:26hiros.hu
- 2026-09-24 08:13hiros.hu
- 2026-09-24 16:37hiros.hu
- 2026-09-24 15:12hiros.hu
- 2026-09-23 19:53:23hiros.hu
- 2026-09-23 17:55:03hiros.hu
- 2026-09-23 17:24:16hiros.hu
- 2026-09-23 17:20:58hiros.hu
- 2026-09-23 13:49:11hiros.hu
- 2026-09-23 11:43:22hiros.hu
- 2026-09-23 11:00:09hiros.hu
- 2026-09-23 09:42:53hiros.hu
- 2026-09-23 08:24:41hiros.hu
- 2026-09-23 07:00:09hiros.hu
- 2026-09-22 21:47:13hiros.hu
- 2026-09-22 21:20:00hiros.hu
- 2026-09-22 21:14:09hiros.hu
- 2026-09-22 19:06:18hiros.hu


