
Az egész meccsen dominált, és megérdemelten nyert Budaörsön hat góllal az SG Kecskemét Futsal.
Nem tapogatóztak a csapatok, rögtön elkezdték kidolgozni akcióikat, mindkét térfélen volt dolga a kapusoknak. A 4. percben szöglet után Suscsák lökete a kapufát találta el, majd Krajcsinak kellett mentenie lábbal többsoron a másik térfélen az Aramis kísérleteket. A 8. percben megszületett a találkozó első gólja. Szép cselek után Pál centerezett, Suscsák érkezett jó ütemben, 0-1. A lüktető iramú összecsapás derekán ismét Pál volt, aki Suscsákhoz tálalt. A hírös városiak legeredményesebb játékosa pedig megduplázta az előnyt, 0-2. A kétgólos vezetés tudatában sem álltak vissza a kecskemétiek, Bencsik és Pál is közel volt a gólszerzéshez, ám vagy a védelem, vagy a kapus mentett. Szabadrúgást végezhetett el Fekete, a felső lécen csattant a játékszer, és kifelé vágódott onnan. Agresszívan védekezett az SG Kecskemét, a 18. percben viszont így már öt csapatfaulttal álltak. Helyzetek mindkét oldalon adódtak még, ám gól nem született már a szünetig.
A második félidő elején nőhetett is volna a vendégek előnye, ám Bencsik hosszúra tartó lövése pontatlannak bizonyult, majd Kajtár lapos kísérletét a kapus védte. A 24. percben viszont már nem úszták meg Kajtár lökete talált utat a hálóba, 0-3. Lendületben maradt a Kecskemét, tudatos szabadrúgás variáció után Haász is betalált, 0-4. Nem estek össze a házigazdák, és Bognár révén szépíteni tudtak a 27. percben, 1-4. Nem sokáig örülhettek viszont, mert Bencsik gondoskodott róla, hogy a négygólos differencia visszaálljon, 1-5. Kockáztatott az Aramis, mezőnyjátékosra cserélték kapusukat, ám ráfáztak erre a stratégiára, Pál pedig saját kapuja előteréből célzott pontosan az elcsent labdával, 1-6. Mindent egy lapra feltéve rohamozott az Aramis, de ismét eladták a labdát létszámfölényben, az üres kaput pedig Bencsik vette be saját térfeléről, 1-7. A hajrában a fiataloknak is lehetőséget adott a kecskeméti stáb, akik becsülettel hajtottak. Az eredmény már nem változott, visszavágott az Aramisnak a Kecskemét.
Marko Gavrilovic sportigazgató: Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert a bemutatott játék alapján ez a nagyarányú győzelem egyáltalán nem túlzó. Az edzéseken befektetett munka megtérült, az történt a pályán, amit elterveztünk. Bízom benne, hogy ez a rivális ellen aratott siker még több motivációt ad számunkra a folytatásra. Most válogatott szünet következik, minden érintett játékosunknak sérülésmentes és eredményes szereplést kívánok.
Aramis SE – SG Kecskemét Futsal 1-7 (0-2)Férfi futsal alapszakasz, 12. forduló2024.11.01. péntek 19:35 @ Aramis SE Futsal Csarnok (Budaörs)
Kecskemét gólszerzői: Suscsák 2, Bencsik, 2, Kajtár, Haász, Pál.
- 2025-07-04 15:28hiros.hu
- 2025-07-04 06:53hiros.hu
- 2025-07-01 07:12hiros.hu
- 2025-06-30 21:02hiros.hu
- 2025-06-28 17:03hiros.hu
- 2025-06-28 14:43hiros.hu
- 2025-07-06 17:55hiros.hu
- 2025-07-05 13:40hiros.hu
- 2025-06-27 18:12:46hiros.hu
- 2025-06-26 15:28:56hiros.hu
- 2025-06-26 14:40:08hiros.hu
- 2025-06-24 16:02:43hiros.hu
- 2025-06-23 10:48:09hiros.hu
- 2025-06-23 08:21:51hiros.hu
- 2025-06-21 19:19:17hiros.hu
- 2025-06-19 07:11:19hiros.hu
- 2025-06-18 11:11:19hiros.hu
- 2025-06-18 08:55:07hiros.hu
- 2025-06-16 11:55:11hiros.hu
- 2025-06-16 11:15:41hiros.hu
- 2025-06-16 08:58:30hiros.hu
- 2025-06-13 17:39:00hiros.hu