Bács-Kiskun vármegye legeredményesebb testnevelőjének díját vehette át néhány napja Ábel József a Bolyai János Gimnázium testnevelő tanára. A pedagógus diákjaival kimagasló eredményeket ért el az elmúlt évben, többek között erről is beszélt a pedagógus a KTV hétfői sportmagazinjában.
Január 21-én, Budapesten az MTA székházában a 2023/2024. tanévi diákolimpia versenyeken elért kimagasló eredményeikért vehettek át díjakat pedagógusok, iskolák és rendező szervezetek képviselői a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által rendezett ünnepségen. A rendezvényen Bács-Kiskun vármegye legeredményesebb testnevelőjének díját vehette át Ábel József a Bolyai János Gimnázium testnevelő tanára. A pedagógus évtizedek óta kimagasló diákolimpiai országos döntős-dobogós eredményeket ért el fiú profi és amatőr kosárlabdacsapataival. A sportszakember diákjai rendszeresen országos döntősök diákolimpiai versenyeken, emellett a fekvenyomó, a kézilabda és a futsal iskolai csapatai is számos szép eredményt értek el. A Bolyai János Gimnázium testnevelő a KTV Spotmagazinjában azt mondta, hogy a diákjai tartotják a pályán.
-Amikor olyan helyre megy be az ember, ahol jól érzi magát, olyan közegben van ahová szívesen megy be, akkor az nem kérdés, hogy ez jól működik, én így érzem- mondta a Sportmagazinban Ábel József.
A teljes beszélgetés a Kecskeméti Televízió YouTube csatornáján található meg.
- 2025-03-16 17:12hiros.hu
- 2025-03-15 20:25hiros.hu
- 2025-03-15 19:39hiros.hu
- 2025-03-14 20:34hiros.hu
- 2025-03-12 21:40hiros.hu
- 2025-03-12 19:03hiros.hu
- 2025-03-19 10:53hiros.hu
- 2025-03-16 19:53hiros.hu
- 2025-03-12 17:28:53hiros.hu
- 2025-03-10 16:43:00hiros.hu
- 2025-03-10 16:28:00hiros.hu
- 2025-03-09 17:27:33hiros.hu
- 2025-03-08 20:23:34hiros.hu
- 2025-03-08 18:39:35hiros.hu
- 2025-03-05 20:25:00hiros.hu
- 2025-03-04 12:22:53hiros.hu
- 2025-03-03 09:30:10hiros.hu
- 2025-03-02 20:48:41hiros.hu
- 2025-03-02 20:39:18hiros.hu
- 2025-03-01 16:20:02hiros.hu
- 2025-02-28 07:01:48hiros.hu
- 2025-02-27 11:59:37hiros.hu