![](/article_pics/2025-02/0000019375.jpg)
Az alapszakasz utolsó idegenbeli meccsét vívja hétfőn 18:50-kor az SG Kecskemét Futsal. A vendéglátó a Magyar Futsal Akadémia lesz, amely sokat fejlődött az előző szezonhoz képest.
Az SG Kecskemét Futsal számára különösen fontos lenne mindhárom pont megszerzése, ugyanis már csak két kör van hátra az alapszakaszból, és egyáltalán nem mindegy, hányadik helyről vághatnak majd neki a felsőházi rájátszásnak.
A két együttes korábbi, kecskeméti meccsén szoros csatában sikerült csak a győzelmet megszerezni, és most hétfőn is kemény ütközetre van kilátás.
Marko Gavrilovic sportigazgató: Az MFA egy olyan klub, amely folyamatosan fejlődik. Boznánszky Gábor kezének munkája meglátszik, nagyszerűen dolgoznak, és ez az eredményeiken is tükröződik. Jól szervezett csapatot alkotnak, és igencsak megnehezítik idén minden ellenfelük dolgát. Nekünk is keményen oda kell tennünk magunkat, nehéz meccsre számítok idegenben. Az Újpest elleni meccs óta csak egy közös edzést tudtunk vezényelni a szombati napon a válogatottbeli elfoglaltságok miatt. Vasárnap is készülünk, a legjobbat akarjuk kihozni magunkból a lehetőséghez képest. Nagyon fontos számunkra a három pont megszerzése, és ezért mindent megteszünk majd hétfőn.
Magyar Futsal Akadémia– SG Kecskemét FutsalFérfi futsal alapszakasz, 21. forduló2025.02.10., hétfő 18:50 @ SPORT11 Sport és Szabadidőközpont (Budapest)
- 2025-02-09 17:36hiros.hu
- 2025-02-09 07:56hiros.hu
- 2025-02-08 20:06hiros.hu
- 2025-02-08 16:53hiros.hu
- 2025-02-08 10:58hiros.hu
- 2025-02-11 10:50hiros.hu
- 2025-02-09 20:24hiros.hu
- 2025-02-07 17:21:00hiros.hu
- 2025-02-05 17:32:00hiros.hu
- 2025-02-03 15:35:26hiros.hu
- 2025-02-02 21:54:21hiros.hu
- 2025-01-31 20:50:32hiros.hu
- 2025-01-31 07:12:37hiros.hu
- 2025-01-30 19:11:38hiros.hu
- 2025-01-30 19:02:00hiros.hu
- 2025-01-30 07:17:44hiros.hu
- 2025-01-28 18:55:12hiros.hu
- 2025-01-27 19:17:00hiros.hu
- 2025-01-27 10:09:48hiros.hu
- 2025-01-26 18:57:17hiros.hu
- 2025-01-26 06:38:45hiros.hu
- 2025-01-24 20:51:09hiros.hu