• 2024.10.10. csütörtökGedeon
  • EUR 399USD 365
Kecskemét időjárás
Kétszer is megrongálta a Szűzanya szobrát - lezárult az nyomozás az ügyben
2024-03-21 csütörtök 10:20

A kunszentmiklósi nyomozók vádemelést javasolnak egy férfivel szemben, aki összesen 1,2 millió forintot meghaladó kárt okozott az egyházközségnek.

Ahogyan korábban írtuk,. 2023. május 19-ére virradóra, valamint 2023. december 31-én hajnalban egy ismeretlen megrongált egy vallási műalkotást: a Medjugorjei Szűzanya szobrát, amely egy dunavecsei korforgalom közepén látható.

A nyomozók a rövid időn belül beazonosították és őrizetbe vették a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható – 29 éves – román állampolgárt. A férfi először tagadta bűnösségét, ám később beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy első alkalommal ittasan sétált, és amikor a körforgalomhoz ért, kővel dobálta meg a szobrot. Szilveszterkor pedig összeveszett a feleségével, majd felpattant az anyósa kerékpárjára, hogy kiszellőztesse a fejét. Amikor biciklizés közben a város szélén lévő körforgalomhoz ért, egy baltával ráütött a szobor fejére, ami összetört. A műalkotást mindkét alkalommal több százezer forintért tudták csak helyreállítani.

A jelenleg már szabadlábon védekező külföldi ügyében a nyomozás befejeződött. Ellene vádemelést javasolnak, ezért az iratokat vádemelés javaslatával adták át a helyi ügyészségnek.

Régebbi cikkek a Bulvár rovatban...