![](/article_pics/2024-04/0000016833.jpg)
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kifosztás kísérlete, magánlaksértés és többrendbeli lopás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki számos bolti lopás mellett éjjel egy családi házban a gyermekszobában kutatott, aminek zajára a kiskorú felébredt és kérdőre vonva a tolvajt, visszavette tőle az íróasztaláról frissen elemelt pénzt.
A vád szerint a kiskunhalasi nőnek – az ügy vádlottjának – foglalkozása, munkahelye, rendszeres jövedelme nem volt, ezért lopásokból tartotta fenn magát. 2023 elején üzletekből márkás italokkal rendszeresen fizetés nélkül távozott Egy alkalommal a több mint 400 ezer forint értékben alkohollal, húsáruval és csokoládéval megpakolt bevásárlókocsival kisétált a fotocellás bejárati ajtón keresztül, kihasználva egy vásárló érkezése miatt az ajtó nyitódását.
A nő Kiskunhalas környéki tanyákat is fosztogatott, onnan éjjelente kakasokat vitt el, amiket utóbb eladott.
Elfogását megelőzően, 2023. szeptember közepén éjjel a vádlott a nyitott ajtón át bement egy családi házba. Épp a gyerekszobában kutatott, amikor a zajra az ott alvó gyermek felébredt és nemcsak kérdőre vonta, de vissza is vette a meglepett tolvajtól az íróasztalról frissen elemelt készpénzt. A hangoskodásra felébredt a másik szobában alvó szülő is és együtt kizavarták a hívatlan éjjeli látogatót.
Az ügyészség a többszörös és különös visszaesőnek számító nőt összesen 9 bűncselekménnyel: kifosztás bűntettének kísérletével, magánlaksértés bűntettével, valamint hétrendbeli lopás bűntettével illetve vétségével vádolja. Az elfogása óta letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség
- 2024-07-26 péntek 08:50hiros.hu
- 2024-07-25 csütörtök 08:08hiros.hu
- 2024-07-24 szerda 18:07hiros.hu
- 2024-07-23 kedd 20:30hiros.hu
- 2024-07-23 kedd 16:42hiros.hu
- 2024-07-23 kedd 08:55hiros.hu
- 2024-07-26 péntek 10:20hiros.hu
- 2024-07-26 péntek 09:33hiros.hu
- 2024-07-22 16:53:56hiros.hu
- 2024-07-21 16:40:40hiros.hu
- 2024-07-19 09:38:00hiros.hu
- 2024-07-19 08:23:58hiros.hu
- 2024-07-18 20:22:49hiros.hu
- 2024-07-18 09:23:43hiros.hu
- 2024-07-17 12:25:45hiros.hu
- 2024-07-17 09:48:20hiros.hu
- 2024-07-16 10:42:49hiros.hu
- 2024-07-16 07:25:16hiros.hu
- 2024-07-12 14:33:46hiros.hu
- 2024-07-11 18:00:43hiros.hu
- 2024-07-10 19:22:00hiros.hu
- 2024-07-10 16:37:23hiros.hu