Hárman sérültek meg, amikor egy embercsempész okozott súlyos balesetet Mórahalom közelében, az 55-ös főúton.
Információnk szerint a BMW-t vezető férfit akarták a rendőrök megállítani, de ő nagy sebességgel továbbhajtott. Ezután egy enyhe kanyarban kisodródott, és másik két autóval is összeütközött. Ettől mindhárom kocsi az árokba csapódott, az egyik fel is borult. A BMW-t vezető embercsempész kiugrott az autóból és elmenekült, de az odaérkező rendőrök és határvadászok utána szaladtak és el is fogták. A vétlen autók közül az egyikben egy személy, míg a másik felborult gépkocsiban ketten sérültek meg, a mentők mindhármukat kórházba szállították. Egy szemtanú elmondta, hogy előbb egy Porsche terepjáró, majd egy BMW előzte meg őket nagy sebességgel, majd utóbbi ezután kisodródott egy enyhe kanyarban és ütközött a másik két autóval.
A kiérkező szegedi és a ruzsai tűzoltók áramtalanították a járműveket, amelyekben összesen öten utaztak. A baleset miatt teljesen szélességében lezárták az érintett útszakaszt, ahol a rendőrség bűnügyi munkatársai is dolgoztak. Úgy tudjuk, hogy mindkét embercsempészt, a BMW és a Porsche terepjáró vezetőjét is elfogták, akik nem magyar állampolgárok. A rendőrség az ügyet még tovább vizsgálja.
- 2024-09-14 14:04hiros.hu
- 2024-09-13 14:50hiros.hu
- 2024-09-13 11:17hiros.hu
- 2024-09-13 09:16hiros.hu
- 2024-09-12 18:42hiros.hu
- 2024-09-12 09:08hiros.hu
- 2024-09-16 10:19hiros.hu
- 2024-09-16 07:23hiros.hu
- 2024-09-12 08:42:20hiros.hu
- 2024-09-11 16:33:08hiros.hu
- 2024-09-11 11:39:01hiros.hu
- 2024-09-10 21:15:30hiros.hu
- 2024-09-10 16:05:23hiros.hu
- 2024-09-10 08:29:14hiros.hu
- 2024-09-10 08:20:21hiros.hu
- 2024-09-09 09:10:39hiros.hu
- 2024-09-08 16:30:01hiros.hu
- 2024-09-07 08:52:24hiros.hu
- 2024-09-06 11:40:54hiros.hu
- 2024-09-06 11:09:07hiros.hu
- 2024-09-05 21:58:08hiros.hu
- 2024-09-05 11:20:07hiros.hu