A Kecskeméti Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki hét személy sérülésével járó balesetet okozott azzal, hogy egy szentkirályi útkereszteződésben nem adott elsőbbséget egy másik autósnak.
A vádirat szerint a szolnoki férfi 2023. június 18. napján, Szentkirályon autójával rá akart kanyarodni a Lakiteleket Szentkirállyal összekötő útra. Az útra történő felhajtása során, azonban nem adott elsőbbséget a neki balról – Lakitelek felől – érkező személygépkocsi részére, ezért a két autó a kereszteződésben összeütközött.
Az ütközés következtében a vétlen jármű a bal oldali árokba sodródott és ott felborult, a vádlott autója pedig megpördölt a tengelye körül, de az úttesten maradt.
A baleset következtében a vádlott és utasa súlyos, maradandó fogyatékosságot eredményező, míg a vétlen autóban utazó öt személy – köztük két kiskorú gyermek is – könnyű sérüléseket szenvedett.
A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azon KRESZ előírást, amely szerint az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla esetén az útkereszteződésben elsőbbséget kell adni a keresztező útról érkező jármű részére.
Az ügyészség a férfit maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és ezért vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
- 2024-12-19 18:33hiros.hu
- 2024-12-19 11:13hiros.hu
- 2024-12-19 10:53hiros.hu
- 2024-12-18 09:15hiros.hu
- 2024-12-17 13:23hiros.hu
- 2024-12-17 08:32hiros.hu
- 2024-12-20 08:45hiros.hu
- 2024-12-20 08:34hiros.hu
- 2024-12-14 19:58:00hiros.hu
- 2024-12-14 14:09:41hiros.hu
- 2024-12-14 12:25:00hiros.hu
- 2024-12-14 10:51:54hiros.hu
- 2024-12-14 08:22:36hiros.hu
- 2024-12-13 16:06:47hiros.hu
- 2024-12-12 20:40:07hiros.hu
- 2024-12-12 09:29:30hiros.hu
- 2024-12-10 16:21:09hiros.hu
- 2024-12-10 08:30:06hiros.hu
- 2024-12-07 17:09:10hiros.hu
- 2024-12-05 17:25:04hiros.hu
- 2024-12-05 11:06:35hiros.hu
- 2024-12-05 08:33:47hiros.hu