
A kiskunfélegyházi kapitány éppen a helyszínen volt, azonnal az asszony segítségére sietett. A helyszínről elhajtó sofőrt az eljárás során eltiltották a járművezetéstől és megbírságolták.
Kiskunfélegyházán, a Dr. Holló Lajos utcában a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen tolta át szabályosan kerékpárját egy nő 2024 december 17-én 9 óra 20 perckor. Egy autó azonban figyelmen kívül hagyta az elsőbbségi jogot és majdnem elütötte az asszonyt. Szerencsére nem történt tragédia, ugyanis a zebrán szabályosan közlekedő észlelte az autót, így időben visszarántotta a kerékpárját. Ezután az autós továbbhajtott. A történteket látta Kiskunfélegyháza mb. rendőrkapitánya, Tarnóczy László r. ezredes, aki rögtön a gyalogoshoz sietett, aki nagyon megijedt. Miután segített az asszonynak, azonnal intézkedett a sofőrt megtalálása érdekében. A kapitány nemcsak az autót látta, hanem a sofőrt is, ezen felül az esetet rögzítette a város egyik térfigyelő kamerája. A kiskunfélegyházi rendőrök azonosították a gépjármű vezetőjét, aki ellen szabálysértési eljárás indult. A szabálysértési hatóság a sofőrt fél évre eltiltotta a járművezetésről, valamint 100 ezer forint bírságot szabott ki.
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
- 2026-01-17 10:22hiros.hu
- 2026-01-16 10:39hiros.hu
- 2026-01-13 09:09hiros.hu
- 2026-01-11 11:46hiros.hu
- 2026-01-11 09:01hiros.hu
- 2026-01-08 18:31hiros.hu
- 2026-01-19 17:46hiros.hu
- 2026-01-18 07:59hiros.hu
- 2026-01-06 13:30:39hiros.hu
- 2026-01-05 22:33:18hiros.hu
- 2026-01-05 12:28:00hiros.hu
- 2026-01-04 13:12:00hiros.hu
- 2026-01-03 11:13:05hiros.hu
- 2026-01-03 09:12:00hiros.hu
- 2026-01-02 10:27:03hiros.hu
- 2026-01-01 20:45:00hiros.hu
- 2026-01-01 19:54:41hiros.hu
- 2025-12-30 16:30:00hiros.hu
- 2025-12-30 13:10:00hiros.hu
- 2025-12-29 08:35:00hiros.hu
- 2025-12-28 08:01:23hiros.hu
- 2025-12-27 15:25:11hiros.hu

