Egy földhivatali ügyintézőt őrizetbe vettek, egy ügyvédet pedig gyanúsítottként hallgattak ki a Bács-Kiskun vármegyei nyomozók.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai 2025. február 18-án délelőtt – a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján – őrizetbe vettek egy földhivatali kormánytisztviselőt.
A férfi a gyanú szerint hónapokon keresztül, legalább másfél tucat esetben jogosulatlanul, úgy adott ki információkat telefonon, hogy a hivatali kötelességét megszegte. Az adatokat kérő személyeknek ezzel az ügyintéző jogtalant előnyt biztosított. Olyan is előfordult, hogy a gyanúsított úgy minősített át földterületet, hogy az nem felelt meg az átminősítési követelményeknek.
A férfit a vármegyei nyomozók hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt kihallgatták ki, majd őrizetbe vételét követően kezdeményezték letartóztatását. A Bajai Járásbíróság nyomozási bírája – az ügyészség indítványával egyezően – elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A nyomozás jelenlegi adatai szerint az egyik adatkérő – legalább nyolc alkalommal – egy, a vármegyében dolgozó ügyvéd volt, akit felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettével gyanúsítanak. Az ügyvéd jelenleg szabadlábon védekezhet.
- 2026-11-02 14:37hiros.hu
- 2026-11-02 10:37hiros.hu
- 2026-10-31 20:03hiros.hu
- 2026-10-30 17:00hiros.hu
- 2026-10-28 13:35hiros.hu
- 2026-10-26 16:57hiros.hu
- 2026-11-05 16:17hiros.hu
- 2026-11-05 13:18hiros.hu
- 2026-10-26 14:28:06hiros.hu
- 2026-10-26 08:28:08hiros.hu
- 2026-10-24 11:57:25hiros.hu
- 2026-10-24 08:43:28hiros.hu
- 2026-10-22 09:20:54hiros.hu
- 2026-10-22 08:39:01hiros.hu
- 2026-10-22 08:13:44hiros.hu
- 2026-10-21 17:55:43hiros.hu
- 2026-10-19 12:31:48hiros.hu
- 2026-10-18 17:11:39hiros.hu
- 2026-10-16 15:58:37hiros.hu
- 2026-10-16 09:57:13hiros.hu
- 2026-10-15 18:51:52hiros.hu
- 2026-10-15 10:37:15hiros.hu


