Szombaton 22 óra tájban rendőrségi akció helyszíne volt Kecskeméten a Rávágy tér. Egy, a Zsinór utcából induló autós üldözés ért itt véget. A férfi menekült volna, de kocsija okosabb volt és megadta magát a rendőröknek – írja videónkra hivatkozva a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség Facebook oldalán.
Egy autósüldözés ért véget szombat késő este a Rávágy téren. A hirös.hu oldalra feltöltött videókon nemcsupán a letartóztatás látszik, hanem az is, ahogyan a rosszfiú hozzátartói akadályozzák a rendőri intézkedést, ezért erősítést kellett hívni. A felvételünk hatására a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség facebook oldalán megírta: \"Egy ismerős járműre figyeltek fel a rendőrök Kecskeméten, a Zsinór utcában. A járőrök meg akarták állítani, de a sofőr inkább gázt adott – piros lámpán áthajtva, nagy sebességgel próbált meglógni. A rendőrök szirénával követték, de a menekülés nem tartott sokáig: az autó egyszer csak lelassult, leállt a motor, és hiába próbálta újraindítani a sofőr, a kocsi „feladta” a harcot.\"
A 31 éves férfiről kiderült, hogy nincs jogosítványa, sőt a járásbíróság el is tiltotta a vezetéstől. A rendőrök előállították, az elszámoltatása folyamatban van. Úgy tűnik, az autó tudta, hol a határ. Egyébként szemtanúk szerint látszólag bódult állapotban volt a férfi, meg nem erősített információnk szerint egy crack pipát is találtak nála a hatóságok.
- 2026-11-02 14:37hiros.hu
- 2026-11-02 10:37hiros.hu
- 2026-10-31 20:03hiros.hu
- 2026-10-30 17:00hiros.hu
- 2026-10-28 13:35hiros.hu
- 2026-10-26 16:57hiros.hu
- 2026-11-05 16:17hiros.hu
- 2026-11-05 13:18hiros.hu
- 2026-10-26 14:28:06hiros.hu
- 2026-10-26 08:28:08hiros.hu
- 2026-10-24 11:57:25hiros.hu
- 2026-10-24 08:43:28hiros.hu
- 2026-10-22 09:20:54hiros.hu
- 2026-10-22 08:39:01hiros.hu
- 2026-10-22 08:13:44hiros.hu
- 2026-10-21 17:55:43hiros.hu
- 2026-10-19 12:31:48hiros.hu
- 2026-10-18 17:11:39hiros.hu
- 2026-10-16 15:58:37hiros.hu
- 2026-10-16 09:57:13hiros.hu
- 2026-10-15 18:51:52hiros.hu
- 2026-10-15 10:37:15hiros.hu


